Hittudományi Folyóirat 22. (1911)
Dr. Wiedermann Károly: Az akarat szerepe az isteni hitben
' .«HP?/ ־■יי■·:׳’ ״ ’1״'■׳.·-·;'/’ AZ AKARAT SZEREPE AZ ISTENI HITBEN. 1 Ö ezt ép úgy nem teheti, mint az igazi filozófus vagy egyszerű ember, akinek józan esze van.«1 Gutberiet másokkal egye- temben azt vallja, hogy a hihetőségi érvek szükségképeni igaznaktartást hozhatnak létre. »A gonosz lelkek oly vilá- gosan látják azok erejét, hogy hinniök kell. De ránk embe- rekre nézve is lehetnek azok oly nyilvánvalók, hogy hinnünk kell, ha a hit alatt nem isteni erényt, hanem a természetes következtetés eredményét értjük.« 2 Gutberiet mondja ugyan, hogy a hit szabadsága az evidencia daczára is megmarad. De mintha maga sem bíznék teljesen benne, azért egy követ- kező, 5. pontban a hit szabadságát nem az actus int. imperatus a voluntate tétel alapján magyarázza, hanem így : »A hitnek Isten tanúságtétele által való megokolását két- félekép lehet fölfogni. A bizonyságtétel lehet csupán ismeret- alap, amelyből egy hitigazság (Szentháromság) igazsága folyik, vagy pedig jámbor érzülettel tekintély! tudtuladás- nak is tartható, mely azt maga alá akarja rendelni. Nyíl- ván a szabadakarat dolga a bizonyságtételben az egyik vagy a másik szempontot venni figyelembe s még inkább ezen utóbbi magatartásnak megfelelően a kinyilatkoztatottat igaznak tartani. Már most az igaznaktartás csak akkor keresztény hit, ha az ember Isten tanuságtételét nemcsak mint ismeretalapot veszi igénybe, hanem inkább a végtelen igazság tekintélyéhez csatlakozik, aki hozzánk szól. Aki Isten tanúskodásával, mint ismeretalappal foglalkozik új igazság számára, bizonyos körülmények között ezen igaz- ságra szükségességgel következtethet, t. i. ha rá nézve a hihetőség érvei nyilvánvalók. De aki hisz, amennyiben az első igazság tekintélyére támaszkodik, ezt mindig szabadon teszi.« t Következőleg azt kell mondanunk, hogy azon bizonyos- ság, mellyel az ember Isten tekintélyét, a kinyilatkoztatás tényét és a kinyilatkoztatás tartalmának igazságát meg- ismeri, nem mondható szabad bizonyosságnak, mert annak létrejöttében az akaratnak szerepe nincs. 1 Pesch, Theologische Zeitfragen, I. 58. 1. 2 Lehrbuch der Ápol. II. 503. 1. :
