Hittudományi Folyóirat 22. (1911)

Dr. Schütz Antal: Az anyag mivoltáról

126

DK. SCHÜTZ ÁSTÁL.

II. Az anyag a fizikában.

A tömeg állandósága.

A XVII. században hatalmasan nekilendült kémiai kutatás a XVIII. század során megérlelte a mai természet- ismeretnek egyik sarktételét, melyet rendesen Lavoisiernek tulajdonítanak — bár megállapítása nem kizárólag az ő érdeme — és a súly vagy tömeg, sőt az anyag megmaradása nevével illetnek. Mit ért alatta a mai természettudomány, és milyen értéket tulajdonít neki ?

Hogy értelméhez férkőzzünk, meg kell jelenítenünk a tömeg és súly fizikai fogalmát.

Newton a maga és Galilei megfigyelései alapján szaba- tosan megállapította, hogy a testmozgás nagysága függ a mozgató erőnek — minő pl. ember vagy állat kifejtett izom- ereje, fölajzott íjj — nagyságától, az erő behatásának idejé- tői, és a mozgatott testnek egy reális tulajdonságától, melyet tömegnek (moles, Masse) neveznek. Erő nevén Newton és utána általában a fizikusok nem akarnak egyebet érteni, mint a sebességváltozásnak, a sebesedésnek okát ; a sebesedés a mozgó test sebességének az időegységben történt növek- vése ; sebesség pedig az időegységben megtett út.

A megállapított időegység egy másodperc (sec) ; az út egy- sége a centiméter (cm). Ha már most s meg nem határozott számú útegységek összessége, t meg nem határozott számú idő- egységek összessége, akkor a sebesség-egység-értékét, v-t ez a viszony fejezi ki : v — s/t; a sebesedés egységek értékét, a-1 ez a viszony: a=v/t, vagy pedig ׳υ-nek iménti értékét behelyet- tesítve : s/t2.

Ha már most egy meghatározott erőmennyiség bizonyos testeknek mindig ugyanazt a sebesedést adja, ahányszor ugyanazon körülmények közt hatni engedjük, azt mond- juk, hogy ezen testek egyenlő tömegűek ; ha azonban külön- böző sebesedést nyernek, arányosan nagyobb tömeget tulaj- donítunk annak a testnek, mely kisebb sebesedést nyert.