Hittudományi Folyóirat 21. (1910)
Dr. Angyal Pál: A büntetőjog néhány vezérelve aquinói sz. Tamásnál
A BÜNTETŐJOG NÉHÁNY VEZÉRELVE AQÜINÓI SZ. TAMÁSNÁL. 721 erejében, sőt határozottan ki is jelenti, hogy a büntetésnek megfélemlítő hatása nagyobb mint a bűn ingerlő ereje: »plus terret poena quam alliciat exemplum culpae«.1 Részünk- ről nem tulajdonítunk a büntetésnek ebből a szempontból oly nagy jelentőséget, mert mint az aquinoi sz. Tamást követő 700 év történetéből megállapítható : még a kegyetlen büntetések sem csökkentették a bűntettesek számát.2 Az elrettentési elmélet, mely Feuerbach Anzelm révén a XIX. században újból szőnyegre kerül,3 csakhamar leszorul, mert tapasztalati adatok alapján beigazolást nyert, hogy az akaratot befolyásoló különböző tényezőkkel szemben a bűn- tetéstől való félelem alig hatályos. Sz. Tamás álláspontja mindazonáltal annyiban nem téves, amennyiben ő azt az álla- potot tartja szem előtt, melyben a bűntettest minden esetben eléri a büntetés. így mindenesetre jelentékenyebb a bünte- tésben rejlő visszatartó erő ; a gyakorlati életben azonban tudvalevőleg elég sok bűntettes rejtve marad s így elkerüli a büntetést vagy különböző fogások útján eléri, hogy alig bűnhődik s így természetesen az a visszatartó erő, mely elvileg csakugyan sajátja a büntetésnek, elhalványul, lecsökken. A büntetés végül medicina promotiva in aliquod bonum, azaz javító célt is szolgál ; odatörekszik, hogy megjavítsa a bűntettest, s megtartsa a jó úton azokat, kiket az elköve- tett büntetendő cselekményről szerzett tudomás nem inga- tott meg : »duplex ... est correctio . . . una quidem quae adhibet remedium peccato, in quantum est quoddam malum ipsius peccantis ; et ista est proprie fraterna correctio, quae ordinatur ad emendationem delinquentis . . . Alia vero correctio est quae adhibet remedium peccato delinquentis, secundum quod est in malum aliorum et praecipue in nocu2 V. Ö. Béccaria Bűntett és büntetés, Tárnái János fordításé- bán, Budapest. 1887. 3 V. ö. Lehrbuch des gemeinen peinlichen Rechtes, IX. kiadás. 1826., 16. s köv. 1. Hittudományi Folyóirat. 1910. 47
