Hittudományi Folyóirat 21. (1910)

Irodalmi értesítő

IRODALMI ÉRTESÍTŐ.

625

az ószövetség alaposabb ismerete nélkül kénytelen az új- szövetségi biblikumot tanulni.

Dr. Babura mindjárt a bevezetésben kimondja, hogy középuton kíván haladni a »hyperorthodoxok« és »hyper- kritikusok« között (VI.). Könyve az egyes vitás kérdések tár- gyalásában szinte kivétel nélkül a hagyományos felfogásokat védi, de dicséretére válik, hogy a legtöbb helyen az újabb véleményeket érveikkel együtt előadja.

A munka négy »könyvre« oszlik. Az I. könyv 64 oldalon foglalkozik több chronologiai kérdéssel Jézus életéből, miután a főbb messiási helyekkel megépítette a hidat az ó- és újszövetség között. Megvallom, ezt a részt nem tartom mindenben a legszerencsésebbnek. A messiási jóslatok között pl. a 27. lapon Jézusnak Egyptomból való visszatérésére alkalmazza egyenesen (directe) Ozeás próféta szavait : »Ex Aegypto vocavi filium meum« (11, 1.), holott e szavak első sorban Izrael népére vonatkoznak, és csak »similiter« alkal- mázhatok az Üdvözítőre. Nem ez az egyetlen eset, midőn az újszövetség írói az ószövetség szavait ilyen értelemben idézik. Dániel évheteit fel akarja használni, hogy meghatá- rozza a Messiás fellépésének korát. Nagyon jól tudjuk, hogy ez a jövendölés talán a legkeményebb crux interpretum az összes messiási jóslatok között. Dániel könyvének kora is nehéz kérdés ; a katholikus exegeták is vitatkoznak azon, hogy mikortól számítandó az »exitus sermonis, ut iterum aedificetur Jerusalem«; a jövendölés utolsó része bizonyosan eschatologikus, mint már szent Hippolytus látta a Dániel könyvéhez írt magyarázatában, nem is szólva arról, hogy az alexandriai szöveg, mely jóval régebbi, mint akár a mazo- retikus szöveg, akár a legrégibb többi fordítások, lényeges eltéréseket mutat.

Jézus születését a 752. esztendőre teszi és kissé merészen beszél, midőn ezt mondja a legáltalánosabb véleménynek. De ebben az esetben Archelaos et Anarchiájára csak hat esztendő jut, holott Josephus Flavius azt állítja, hogy ural- kodásának tizedik évében kellett ott hagynia az országot (Antiqu. XVII. 13, 2—3.). Arra sincs tekintettel, hogy egyes