Hittudományi Folyóirat 21. (1910)
Dr. Wolkenberg Alajos: Bölcseleti szabatosság a szónoklásban
BÖLCSELETI SZABATOSSÁG A SZÓNOKLÁSBAN. 603 érvekkel buzdítja katonáit hősies vívásra: a) itt, ezen az egészségtelen, idegen vidéken, csak kettő lehetséges, győzni kell vagy meghalni, íj de a győzelem nagy jutalommal jár, c) a két sereg s a hadvezérek összemérése, d) a háború oka : a rómaiak kiállhatatlan gőgje. Épen fordított a rend a gondolkodástan szempontjából, ahol az ok, a seregek viszonyai s a vezérek talentumossága után kellene átmenni a helyi körülményekre s a lehető eredményekre. Ha a bűn- ről kell beszélni, a gondolkodástan azt a rendet kívánja, hegy a bűn természetéből, következményeiből, hasonló- Ságokból, ellentétekből bizonyítsak, a szónoki rend pedig különösen egyszerű hallgatóság előtt arra utal, hogy a bűn következményein kezdjem, a bűnösök állapotának magyarázatával folytassam, a bűn természetét hasonla- tokkal világítsam meg, az ellentéteket pedig szétszórjam mind ahárom részbe. BossuetNagyboldogasszony-napi beszéd- jének 3. részében a boldogságos Szűz méltóságáról és aláza- tosságáról szólván, a két erős érv közé, melyet a Szűz isten- anyaságából és Jézus bírásából merít, teszi a már mellőz- he tő harmadikat : a Szűz tisztaságát. (L. még az érvek rendjére vonatkozólag Massilon : Oeuvres complétes, törne troisiéme, Tardieu—Denesle 1822., akár az 1. beszédet : Sur la confession, akár a 3. beszédet: Sur 1’ impénitence finale). A bizonyítékok kifejtésére nézve is vannak bölcseleti szabályok. »Mea ratio in dicendo«, —- mondja Antonius Cicero de oratore művében II. 70—85., haec esse solet, ut boni quod habeat causa, id amplectar, exornem, exagge- rem ; ibi commorer, ibi habitem, ibi haeream, a malo autem vitioque causae recedam. Ebben az utasításban, amint a szöveget egész terjedelmében olvassuk, két elv van kife- jezve, az egyik gondolkodástani, a másik lélektani. A gondolkodástani elv az, hogy a bizonyítás olyan legyen, amilyent sz. Tamás1 kíván ; amely t. i. bizonyos1 In Aristot. Poster. Analyt. 1. 1. lect. 1. : »Est enim aliquis rationis processus necessitatem inducens, in quo non est possibilis esse veritatis defectum et per huius rationis processum scientiae certitudo acquiritur«. 39*
