Hittudományi Folyóirat 21. (1910)

Végh Kálmán Mátyás: A lelkipásztori állások fejlődése hazánkban és a lelkipásztorok helyes neve

586

VÉGH KÁLMÁN, MÁTYÁS.

óta másként van. Csattanós példát hozok fel az ellenkezőre; olyan férfiú szavát, ki egy cseppet sem szerette jobban hazá- ját, mint egyházát és akinek lángbuzgalma ma is hevít, magyar nyelvérzéke pedig az igazi magyar nyelv kincsesháza. Ez Pázmány Péter, ki a tridenti zsinat után jóval a plébános szót használja, pláne szent beszédgyűjteményben, ahol bizo- nyára olyan szót igyekezett használni, amit mindenki meg- értett. (Prédikációk. Nagyszombat, 1768. V. lap.).

És most visszatérvén az abbanhagyott történelmi fo- nálra, ezt nem érdemes hamarább felvenni a török iga meg- szünténél. Minő helyzete volt a XVII-ik század derekán a lelkipásztorkodásnak hazánkban, mindazon egyháznévtárak eléggé bizoryítják, melyek, mint az egri is, gondos történelemi képét nyújtja annak, miből fejlett ki a jelen. A plébániák Anjou-kori lajstroma helyett itt-ott lézeng egy-egy kínlódó javadalom. Egész vármegyén kell néha keresztül menni, míg a plébános szomszédjára akadhat. Még a népesebb helyek (oppida, civitates) is panaszban törnek elő, hogy hol van, hol nincs papjok. Kecskemét 1644-ben Lippay prímás előtt keservesen mondja, hogy mióta »Istenben elmújot Gyárfás Demeter Pap kecskeméti plébános Urok« elhalt, »minden másod és harmadik esztendőben nagy munkávall és költség- gell kellett Egyházi Ember keresésben fáradozniok és így is csak mindenkor találhattak volna. De hol Esztendeigh, hol másféligh is némely időkben anélkül kellett lenniök«. (Lányi : Magyar Egyh. Tört. II. 315. 1.). Nagyon sok helyen az iskolamester (rector) olvasott fel valamicskét nekik, a szentségeket pedig a messze távolban lakó plébánosoktól, nagy urak házi papjaitól kérték, ha kérték és ha volt ; vagy pedig, mint Forgách bíbornok az 1611-iki zsinat előtt mondá, »baromként élni nem akarván, protestáns embert fogadtak lelkészül«. A paphiányban megesett, hogy az egyházközség maga fogott olyan amilyen embert papja helyett és kérte a püspöktől annak felszenteltetését, mint például a barsmegyei Lutilla, ki 1564-ben egy olyan ifijút, ki a nagyszombati isko- Iában két egész évet töltött és a katolikus szertartásokat tanulta, ajánlott Oláh érseknek felszentelésre.