Hittudományi Folyóirat 21. (1910)

Végh Kálmán Mátyás: A lelkipásztori állások fejlődése hazánkban és a lelkipásztorok helyes neve

556

YÉGH KÁLMÁN, MÁTYÁS.

exstitit plébánia ;« ennélfogva »volumus et irrefragabi liter definimus, ut quicumque fixerit plebanus in ipsa Ecclesia de Saaros, percipiat decimas intra limites sui territorii sitas«.

Értekezésünk keretében annyira fontos ez okmány és épen olyan időben fordul elő, midőn a dicső emlékű Árpád- ház alkonyán a múltak hagyományait Endre király meg- mentette az új, szintén fényes korszak részére, hogy.egyház- jogtörténeti szempontból valóságos szerencse megmente- tése ; de nagyfontosságú a magyar történelemre is, mert az okmányokban előforduló plebanus, parochus, sacerdos, rector, presbiter parochialis elnevezések közül a plébánost kiemelve, kétségbevonhatatlanul megjelöli, hogy csakis az a plébános, aki a dézsmát jogosan szedi, alapító levelében biztosított úri jogon ; a többi, ha ideig-óráig, mint fentebb láttuk, szedheti is a dézsmát, hogy egyéb jövedelem fogy- tán, ebből élhessen, nem plébános, javadalma nem szabad plébánia, hanem »suggestum sacerdotale«, papi alapítvány. Ugyanebből az dán arra is következtetést lehet vonni, mii. társadalom volt a kérdéses helyeken és általán az országban. Szigetek voltak a plébániák a legelőkből, erdőkből, homok- ból álló tengerben itt-ott sűrűn tarkázva apátságokkal, mo- nostorokkal, mint például Tolna ,vármegye karimáján, a közép Tiszánál ; a többi villa, praedium, terra, piscina, mansus, mansio legjobb esetben olyan képet nyújthatott, mint Magyarország a XIX-ik század hajnalán, amikor a plébániák szintén igen gyérek voltak, de az a jellemző saját- ságuk közös volt a hajdaniakkal, hogy dézsmát szedtek, aminek okmányai a mai szőllő- és földdézsma-kötvények a plébániák ládáiban. Azt hiszem nem következtetek rosszul, ha a plébánosok 1848 előtti, nemesi jogait is e dézsmaszedési jogból folyónak állítom.

Ezek után pedig lépjünk be a XIV. századba !