Hittudományi Folyóirat 21. (1910)

Dr. Pataky Arnold: Az Antikrisztus a keresztény hagyományban

AZ ANTIKRISZTUS A KERESZTÉNY HAGYOMÁNYBAN.

463

a T. Jelenések könyvére (17, 3.;' 18, 3.) való tekintettel Rómára alkalmazva.

2. Commodianus nagy verses munkája, a »Carmen apologeticum« vagy »Instructiones adversus gentium deos«, a végső időkről s az Antikrisztusról a 611—729. versekben szól. A költő Izaiás próféciájára hivatkozik, mint forrására ; voltaképen azonban Izaiás csak a mennyei Jeruzsálemről beszél a 65. fejezetben, s Justinus vértanú idézi e részt Tryphon ellen az ezeréves ország korára.

A világ vége akkor jő el, ha megjelent a »homo, qui commovet orbem, et reges totidem, sub quo fiet terra deserta«. Midőn Nero felszáll az alvilágból,1 először Helias (= Illés) jő megjelölni a szeretetteket. Hét évig remegni fog a föld ; ez időnek első fele Illésé, a második Néróé. Nero Babylonból jő elő, majd Jeruzsálembe megy a győzelmes »Lateinos«2 és magát adja ki Krisztusnak. Számos csodajelet tesz és álprófétája megszólaltatja képét. A zsidók azt vélik, hogy benne találhatják meg a messiást. (611—630.)

Commodianus itt kitér a Szentírás egyes homályos helyeire a kilenc és fél és két és fél törzsről, az Antikrisztus- ról és más hasonló tárgyakról, és ezeket — nem ke'-ésbbé homályosan — fejtegeti; korholja Novatust és Novatianust, a »lapsus«-okat és szakadárokat. (631—651.)

Krisztus leszáll híveihez, mire az Antikrisztus észak felé menekül ; de hiába, Isten elhatározása (decretuma) az álprófétával együtt elevenen a gehennára taszítja. (652— 678.) Jő az ítélet tűz által, majd az ezeréves ország. (679— 697.) Leszáll a mennyei Jeruzsálem, eljönnek a vértanúk, kik az Antikrisztus alatt szenvedtek, »recipiuntque bona quoniam mala passi fuere, Et generant ipsi per annos mille

képezhette : az Antikrisztus római császári személy, ki egyszersmind a zsidók királya. A 69. vers (Beliar megtéveszti a hithű zsidókat) világossá teszi e részlet zsidó eredetét.

Sib. V. 18. is ismeri Kleopátra uralmát ; de alakja már egészen démonivá lett. (׳?űs γυνιηχος άδονλώτον htl χνμα πεσούσης.)

1 »Nero de inferno levatus«.

3 V. ö. Iren. »Adversus Haereses« V. 25—30. ff.