Hittudományi Folyóirat 21. (1910)
Irodalmi értesítő
428 IRODALMI ÉRTESÍTŐ. tellát az élet nem tartozik az anyag lényegéhez ; s miután cá- folgatta a tétele ellen szóló (Daibert, Nägeli. Lotze, Haeckel) ellenvetéseket, az élet eredetének kérdéséhez fordul s előadá- sának sarkpontjává ezt a tételt teszi : az anyagból semmi körülmények között nem jöhet létre élet, öt érvvel terjedek mesen bizonyítva tételét s kritikai rosta alá fogva a materia- lista tudomány (Haeckel, Reinke,1 Pfeiffer, Du Bois-Rey- mond, Hufeland, Forel, Carneri) erre vonatkozó ellentétes tanítását ; végre az élet a földön kezdetének kérdésében, miután bemutatta s cáfolta az ezt érintő elméleteket (Rich- tér és Helmholtz cosmocoen elmélete, Fechner, Preyer, Pflüger, Haeckel), következtetésképen kihozza, hogy az első élet csak teremtés által jöhetett létre. Ez a része a könyvnek sikerültnek mondható s a szerző olvasottságára s ítéletének biztosságára vall ; de ez az olva- sottság inkább idegen körben mozog ; a hazai tudomány állásfoglalására e téren egyáltalán nincsen tekintettel ; pedig épen nem mondható, hogy nincsenek itthon is ellenfeleink, kikkel foglalkozni lehet, sőt kell ; tudós és nem tudós sajtó- termékeink hemzsegnek a szóban levő tévedésektől ; jól fel- fogott érdekünk ezért, hogy a hazai tudósok tanításához fűz- zük tévelyeket eloszlatni akaró tudományos dolgozatainkat, s ha csak utalva is rájuk, tisztázzuk a vitás kérdéseket. így a munka jobban a mienk, jobban a sajátunk. Teljes joggal védi szent Tamás meghatározását az élet- ről (önmozgatás), mint mely természetes s a meghatározás minden követelményének megfelel. Ámde meg kellett volna jegyezni, hogy itt a mozgás nemcsak a szűk értelemben vett helyi mozgást jelenti, hanem általában minden cselekvést, történést, mely változással jár, mint a táplálkozás állandó folyamata, a növekvés tüneményei, a szaporodás jelenségei stb. Továbbá a mozgás csak generikus jegye a meghatározás- nak; specifikus jegyét az élet jelenségek immanentiája adja, nemcsak oly értelemben, hogy minden, még a legalsóbbrendű 1 Újabb állásfoglalása után törlendő e névsorból. Határo- zottan vitalista ma.