Hittudományi Folyóirat 21. (1910)
Dr. Notter Antal: A szerzetesi szegénység jogi tartalma
A SZERZETESI SZEGÉNYSÉG JOGI TARTALMA. 39 rában véve az ünnepélyes professi ót nem szegez tulajdon- jogot az ekként kezére jutó pénzdarabokon és az ezen pénzen vett dolgokon, hanem csak a szerzet nevében kezelő- jük és használójuk. Akár a szerzet kebelében, akár a szerzeten kívül nyeri is ellátását az ünnepélyes fogadalmat tett szerzetes, nem szerez tulajdont az elhasználható dolgok fölött az elhasználás pillanatában (pl. az étel fölött a megevés pillanatában) sem. Ez csak »simplex usus facti«, csak tényleges és nem jogi uralom, nem tulajdonszerző rendelkezés a dologgal. Olyan megítélés alá esik ez, mint a szülőktől adott étel elfogyasztása a még cselekvőképtelen gyermek által. A szülők kötelesek, eltartani gyermeküket, de nem egy egyedileg meghatározott élelmi szer odaadása által. S amidőn a még cselekvőképtelen gyermeküknek odaadják a darab kenyeret, ez nem jogi jellegű átadás, mely azt a cselekvőképtelen gyermeket tulajdonossá teszi. A szülő marad tulajdonos az elfogyasztásig, az elfő- gyasztás által pedig a szülő tulajdonában volt ez a vagyon- tárgy egyszerűen megsemmisül. így áll a dolog a szerzetes által a szerzettől vagy a szerzet engedelmével kapott elhasz- nálható dolgokon való simplex usus facti-val, amely nem csupán a birtokképtelen szerzetesrendekben, hanem minden szerzetben van meg az ünnepélyes fogadalmat tett szer- zeteseknél.1 6. Az ünnepélyes fogadalmakat tett szerzetes vagyoni jogokra való képtelensége a valóban vagyoni értékű dolgokon való jogokra és a vagyoni értékű kötelmi jogokra vonatkozik. Ellenben nem vonatkozik oly dolgokra, illetőleg jogokra, melyek nem bírnak vagyoni értékkel, vagy nem ezen szem- pont alatt tekintetnek. Az ünnepélyes fogadalmakat tett szerzetes lehet tulajdonosa a) szent ereklyéknek, minthogy ezek nem tartoznak a gazdasági javak közé s nem lehetnek a vagyoni forgalom tárgyai ; b) kéziratoknak, mint amelyeket 1 Bármennyire gondolja is valaki, hogy szőrszálhasogatás az ilyen fejtegetés, világos fogalmakra csakis ilyen szőrszálhasogatá- soknak látszó megállapítások által lehet szert tenni.