Hittudományi Folyóirat 21. (1910)

Dr. Jehlicska Ferenc: A munkakedv kérdése erkölcsi és társadalmi szempontból

A MUNKAKEDV KÉRDÉSE ERKÖLCSI ÉS TÁRS. SZEMPONTBÓL. 367

masnak találom arra, hogy annak révén kérdésünket tisz- tázzuk.

Bücher abból a tagadhatatlan tapasztalati tényből indul ki, hogy az ember a polgáriasodás első fokain nagyon dologkerülő, tunya. Rendes, állandó, terhes munkáról mit sem akar tudni. Ezzel a ténnyel igen érdekes kontrasztot képez az a másik tény, hogy ugyanez a dologkerülő, rest természetember bizonyos izgató, feltűnést keltő, romantikus dolgokban a végkimerülésig megfeszíti erejét; p. o. szenve- délyesen vadászik, őrülten táncol a rogyásig, szereti a foly- tonos háborúskodást stb. Már most, hogy egyeztessük össze ezt a két tényt ? Miképen fanyalodott rá ez a vadember a munkára ? Bücher szerint a természetes ritmus volt az a bűvös erő, mely a tunya embert munkaszeretővé tette. Már testünkben is van bizonyos fiziológiai ritmus, mondja Bücher : a szívverés, a lélekzetvétel, a lépés mind ritmikus folyamat. Az ütemesség a munkának is rendes velejárója ; így p. o. a kovácsnak, az evezősnek mozdulatait ismétlődő ütem kiséri. Ez a ritmus, úgymond, természetszerűleg tét- szik az embernek s ez által előbb csak enyhíti a munka kelle- metlen voltát, későbben teljesen megkedvelteti azt.

Nem tudom elhinni, hogy az embernek eme nagy méta- morfózisát ez a másodrangú, inkább esztétikai természetű, gyenge velejáró hajtotta volna végre. Némi kis szerepe lehet ugyan az ütemességnek is a munkaiszony fokozatos leküzdésében, ám az én felfogásom szerint sokkal erősebb sarkantyúra és ostorra volt szükség, hogy az ember, tér- mészetes tunyaságából kivetkőzvén, hozzálásson a szabá- lyos, periodikus, fáradságos munkához. Ilyen korbács volt mindenesetre az éhség és a szomjúság, mely szabályosan visszatér és így periodikus kielégítést követel. Nagy jelentő- séget vagyok hajlandó tulajdonítani a Tarde-féle imitációs törvénynek is. Az utánzási hajlani egyik alaphajlama az 'emberi természetnek és valószínű, hogy a kezdetleges em- berek, látván egyik társuknak munkáját s az abból eredő hasznot, maguk is utánozták azt. Nem szabad továbbá feledni, hogy a természetembernek is voltak hozzátartozói.