Hittudományi Folyóirat 20. (1909)

Nyőgér Antal: Urunk feltámadása

68

NYŐGÉR ANTAL.

istenségének jele és pedig annyira jele, hogy azok után a kijelentések után, amelyeket Ö önmagáról mondott, hogy Ö az élet, és hogy ő Atya Istennel egy természetű, tekin- tetbe véve azt, hogy más embereket a halálból visszahívott az életre, ha előre többszöri alkalommal még nem mon- dotta volna is meg az ő feltámadását, maga az okoskodó emberi ész még e csak feltett hallgatása dacára is követelné az ő feltámadását, mint olyat, mely az ő isteni valóságát megilleti.

Maga az emberi értelem itt szükségképen úgy okos- kodik, amint a napot, a fényforrást illetőleg okoskodik, ha ugyanis ez a földet homályosságba borító páratesteket a magában bírt hőjével, fényével áthatja és ezáltal a föld színéről a sötétséget elűzi, akkor szükségszerűleg egész tér- mészetesen el kell bírnia önmagáról is űzni az épen ily pára- testeket, ha úgy esnék, hogy ezek őt, magát a napot találnák körülvenni, úgy gondolkodik itt hasonlatilag az emberi ész, amint az égi planéták fényét illetőleg eszmél, ha ugyanezek a naptól nyert fény által világosak, akkoron maga ez a nap nem lehet sötétségben, de még homályban sem.

Épen így a Krisztus, aki a kereszten meghalt, nem marad- hatott a halál éjében, nem a sötétségében és pedig határo- zottan nem, abból az okból, mivel ő mint az élet, az élet forrásaként működött, amidőn másokat a halál éjéből meg- szabadított, másokat a koporsóból, a sír sötétségéből ki- hozott.

A Krisztus feltámadásáról szóló próféciák.

Krisztus megmondá magáról, hogy Ö az élet, tehát más élőkre nézve ezek életének a forrása. így lévén a dolog, lehetséges-e az, hogyha a forrás-öntözte mező a forrásból nyert nedvesség folytán üde zöldben díszük, ugyanakkor meg maga az üdeséget szerző forrás száraz legyen.

így annak a Krisztusnak, aki a Jairus leányát, a naimi özvegy fiát, a Lázárt nem másnak, hanem az önmagának erejéből feltámasztotta, annak, amikor meghalt, szintén fel kellett, és pedig maga erejéből kellett feltámadnia.