Hittudományi Folyóirat 20. (1909)

Irodalmi értesítő

imákban látták az egyetlen Istennek tetsző áldozatot. E fel- fogást látszólag megerősíti, hogy az apologéták ismételten állást foglalnak az áldozatok ellenében s kijelentik, hogy Istennek anyagi adományokra, az áldozati állatok húsára és zsírjára nincs szüksége. Hogy azonban Alexandriai Kele- mén, Aristides, Athenagoras, Minutius Felix, Tertullián s maga Jusztin stb. ily irányú nyilatkozatai nem zárják ki a tulajdonképeni értelemben vett, tehát anyagi adományok felajánlásában álló áldozatokat, hanem csakis a pogány áldozatfogalmakat, Dorsch legvilágosabban az ószövetség megfelelő helyeivel mutatja ki ; hisz már Dávid zsoltáraiban is azt mondja Isten, hogy nem kellenek neki, nem tetszenek neki azon áldozatok, melyeket pedig maga írt elő ; Ágoston szavaival élve tudniillik »sic illa (sacrificia Veteris Testa- menti) Deum nolle dixit Psalmista, quo modo a stultis ea velle creditur, velut suae gratia voluptatis«. Azonkívül joggal mutat rá Dorsch magában a Wielandtól hangoztatott szövegben arra, hogy ott sem lép az ima és hálaadás egyszerűen az áldozat helyébe, hanem ellenkezőleg merőben mellérendelt, kísérő mozzanatai az étel- és italáldo- zatnak, melyeket azonkívül Jusztin maga kevéssel előbb egyenesen »áldozatnak« nevez. Hasonlókép beszél Jusztin Apológiájának I. 13. részében : »A világ teremtójét mi is tiszteljük, csakhogy azt mondjuk, hogy nincs szüksége vérre, ital- és tömjénáldozatokra és azért mindenben, amit neki bemutatunk (tqp’ о tg προσφερόμείϊα), teljes szívünkből dicsér- jük őt a teremtésért . . .« Másutt az ószövetségi lisztáldozatot így magyarázza az »eucharistiára«, nem amennyiben e szó merő »hálaadást« jelent, hanem amennyiben látható, anyagi adomány, Oltáriszentség : »A bélpoklosságtól megtisztultak- nak előírt lisztáldozat előképe az eucharistikus kenyérnek {του άρτον της ευχαριστίας), melyet a mi Urunk Jézus Krisztus hagyott ránk, hogy szenvedése . . . emlékére bemu- lassúk [παρίδωκεν ποιείν), hogy egyúttal (cl μα) Istennek hálát adjunk a teremtésért . . .« (Dorsch, 266.) Ez utóbbi hellyel kapcsolatban Dorsch röviden beigazolja Wielanddal szem- ben, hogy a ποιεΐν, sacrum facere kifejezés nemcsak

536 IRODALMI ÉRTESÍTŐ.