Hittudományi Folyóirat 20. (1909)

Bangha Béla S. J.: A szabadakarti tény előrelátása az isteni értelemben

226

BANGHA BÉLA.

sére állna segítsége ? E felfogással legkésőbb a molinisták barátkoznának meg; a tomisták meg úgysem akarnak a középismeretről csak tudni sem, s így ezt a megoldási kísérletet bátran mellőzhetjük.

Közelebb keresi a megoldást azok tábora, akik az akaratban az u. n. »aktiv önelhatározást« az akarat volta- képeni választói tényétől megkülönböztetik. Ezek szerint az önelhatározás voltaképen már a szabad választási tény előtt megesik s dologilag teljesen azonos magával az aka- rattal mint tettrekész képességgel (az »actus primus proxi- mus«-szal, mint az Iskola mondja). Más szóval : még mi- előtt a szabad tény létrejön, az akarat már előzőleg beáll azon stádiumba, azon állapotba, melyből ezúttal már csakis egy határozott irányú tény, csakis ez a bizonyos irányú választás következhetik. így magyarázzák a kérdést De Lúgod Valenciai Gergely 2 és Coninclc,3 újabban De San4 s mint látszik, Scheeben 5 is.

E felfogás kényelmesen megoldja a szóban forgó nehéz- séget. Hiszen ha a voltaképeni önelhatározás az akarat- tói egyáltalában nem is különbözik s következéskép magá- bán nem szorul rá semmiféle külön isteni együtthatásra, nehézség nélkül felfogható az is, hogy a határozott isteni közrehatás előretudása, illetve megállapítása, amennyiben a cselekvésre (az »actus secundus«-ra) szükséges, emezt teljes mivoltában megelőzi, amaz »aktív önelhatározást« azonban teljes mivoltában követi, mert hisz az az akarattal dologilag összeesik.

Csakhogy ez a megoldás már azért sem elégíthet ki, mert igen ingatag talajra vezet. A megoldás alapfeltevését — a cselekvő önelhatározás dologi azonosítását az emberi akarat- tál mint képességgel — nehéz, hogy ne mondjuk : lehetet- len az ellenmondás elvével megegyeztetni. 1

1 Theologia scholastica I, 1., d. 32., cc. 4, 5.

2 In 1., 2. d. 8., q. 5., p. 4.

3 In 3. p. q. 77., a 1. d. 1.

4 De Deo unó, n. 77. s k.

5 Dogmatik, § 288.