Hittudományi Folyóirat 20. (1909)

Dr. Mihályfi Ákos: Az epiklézis

AZ EPIKLÉZIS.

139

meggyökerezni. Ügy látszik azonban, hogy a római liturgia reformálásakor, nehogy a Keleten mindjobban megerősödő téves vélemény az epiklézisről Nyugaton is elterjedhessen, egyszerűen kihagyták az epiklézist, illetve annak szövegét teljesen átalakították.

III.

1. Az epiklézis hatására vonatkozólag háromféle nézet van a hittudósok között.

Az első szerint a konszekráció egyedül az epiklézis által történik; az Urnák az utolsó vacsorán elmondott szavai elmondatnak ugyan minden misében, de ezek csak történeti megemlékezés jellegével bírnak és előkészületül, bevezetésül szolgálnak a konszekrációhoz, amely az epiklézis elmondása- kor megy végbe. Ezt a nézetet vallja hivatalosan a skizma- tikus egyház és a protestáns hittudósok legnagyobb része ; ámbár, miként tanulmányom elején megjegyeztem, számos kiváló orosz hittudós az Ur szavait nem pusztán történeti megemlékezésnek, hanem a konszekráció egyik lényeges alkotórészének tartja.

A másik a katholikus hittudósok többségének a nézete, mely szerint a konszekráció egyedül az Ur szavainak elmon- dása által történik; az epiklézisnek nincs semmivel sem több hatása a konszekrációra, mint a kánon bármely más imádságának.

A harmadik nézet a történeti fejlődésen alapszik. Krisztus Urunk, mondják e nézet képviselői, nem határozta meg in specie a szentségi szavakat ; de megadta apostolai- nak a hatalmat, hogy ugyanazt tegyék az ő emlékezetére, amit ő cselekedett az utolsó vacsorán. Már most az apostoli kortól kezdve ezt a misztériumot egy nagy imádság kereté- ben végezték, és az első három század szentatyái ennek a nagy imádságnak tulajdonítják a konszekrációt. A liturgia fej- lődésével ebben a nagy imádságban két részlet kezd kidom- borodni : egyik az Ur szavai, másik az epiklézis. És most a IV. századtól kezdve a konszekrációt ennek a két kimagasló részletnek tulajdonítják. Mivel a nyugati liturgiából az