Hittudományi Folyóirat 20. (1909)
Dr. Mihályfi Ákos: Az epiklézis
112 DR. MIHÁLYFI ÁKOS. esszük a hálaadás és imádság közt felajánlott kenyeret, amely a fölötte elmondott imádság folytán szent testté lett és megszenteli azokat, akik tiszta lelkiismerettel veszik magukhoz. A másik helyen (in Mathh. XV. 11.),1 ahol azt fejte- geti, hogy az Oltáriszentség magában nem szenteli meg az embert, mert ehhez szükséges, hogy az, aki az Oltáriszent- séget magához veszi, tiszta lelkiismerettel bírjon, kétszer is az Isten szava és imádság (könyörgés) által megszentelt kenyérről beszél (ró άγιαζόμενον βρώμα διά ?.όχου Θεού και εντενζεως).2 Ezen imádság alatt ismét alig érthetünk mást, mint a konszekráció szavait. Hogy Isten szavát és imádságot említ (διά λόγον Θεού xal Ιντενζεως), ebből némelyek azt követ- keztetik, hogy az Úr szavain kívül (λόγος freov) az epiklézist is (ενιευζις) érti s így ezt is szükségesnek tartja a kon- szekrációhoz. Azonban ennek a föltevésnek nincs semmi alapja ; sokkal helyesebb, ha Origines e kettős kifejezésé- ben csak hendiadiszt látunk,3 avagy ezt Schanz-zal így fór- dítjuk : az Isten szavából álló imádság (das in Gottes Wort bestehende Gébét).4 Annál is inkább, minthogy ugyanazon szövegben így szól : 5 nem a kenyér anyaga, hanem a felette elmondott szó az, amely használ annak, aki az Űrhöz nem méltatlanul veszi azt magához. Ez a kenyér felett elmondott szó (ugyanaz, ami fentebb : Isten szava és imádság) nem lehet más, mint az Űr szava (ez az én testem) : a konszek- ráció. Origines még nem gondolt az epiklézisre, mint a konxal τους μιτ ιύχαριστίας xal ινχης τής ini τοϊς δο&τίσι πυοσαγομύνους άρτους, Ια&ίομίν, σώμα γινομένους, δια την τύχην άγιόν τι xal αγιάζον τού; ίγιονς, προ&έσιοις αύτυγ χρωμίνους. (Migne, Patr. Gr. XI. 1565.) 1 V. ö. ennek magyarázatát Struckmann-nál (i. m. 183. s k. 11.) 2 Migne, Patr. Graeca XI. 948. 3 V. ö. Lingens, i. h. 74. 1. — Struckmann, i. m. 184. 4 Idézve Stuckmannnál i. m. 184. (jegyzet). 5 xal ούχ η ύλη τού άρτου, αλ/.’ ό Ιττ αύιο) (Ιρημένος λόγος ΐατιν ό ώφελών τον μη άναξίως του κυρίου ϊσΟίοντα αυτόν. (Migne, i. h. XI. 949.)
