Hittudományi Folyóirat 20. (1909)
Dr. Mihályfi Ákos: Az epiklézis
AZ EPIKLÉZIS. 111 a liturgikus epiklézisről, ha ugyan sz. Irén korában már benn volt a liturgiában ! De a konszekráció már abban a korban is az Űr szavainak ünnepélyes elmondásából állott. És az volt a feltűnő, hogy Márkus gnrosztikus a kehely fölött megnyuj tóttá a konszekráció szavait más szavak hozzáadásával. Sz. Irént tehát nem lehet tanú gyanánt felhozni a liturgikus epiklézis mellett. Maga Drews 1 sem meri őt hatá- rozottan az epiklézis biztos tanúi közé sorolni. Ő ugyan az első a szentatyák között, akinél az epiklézis szó előfordul, de e szóval korántsem jelöli a liturgikus epiklézist, sőt való- színüleg a kánont sem, hanem egyedül az Ur szavait, melyek által a konszekráció történik. Sem alexandriai Kelemennél, sem Originesnél nem találunk semmiféle vonatkozást az epiklézisre. Alexandriai Kelemen többször beszél ugyan az Oltári- szentségről, melyben Krisztus testét és vérét látja,1 2 de sehol sem szól a konszekrációról. Az a hely, melyet idevonatkozólag idézni szoktak (Watterich,3 Rauschen 4), szerintem nem tartozik ide : mert ott nem a miséről, hanem csak az utolsó vacsoráról beszél ; közvetve azonban abból is kiviláglik, hogy alexand- riai Kelemen felfogása szerint az átváltozás egyedül Krisz- tus szavainak elmondása által történik.5 Origines két helyen is szól az átváltozásról. Az első helyen (contra Celsum 1. VIII. nr. 33.)6 azt mondja : igenis mi 1 Realencyklopaedie für prot. Theologie V. B. Epiklese. 2 V. ö. Struckmann, i. m. 115—139. 11. 3 Watterich, i. m. 63. 1. 4 Rauschen, i. m. 101. 1. 5 Paedag. lib. II. cap. 2. Πώς οίεοίλε πεηωκέναι το» κύριον πηνίνα Ö1 ημάς ΰν&ρωπο; εγένετο; ούτως άναισχύντως ως ■ημείς; ουχί άστείως, ουχί κοομίως ; ούκ επιλελογισμένως ,־ ευ γάρ late μετέλαβεν οίνου καί αυτός' καί γάρ άν&ρωπος και αυτός' καί ευλόγηοέν γε τον οίνον, είπών ־ λάβετε, ττίετε ' τούτο μου εστίν το αίμα, αίμα της αμπέλου. (Migne, Patr. Gr. VIII. 428.) 6 καί δια τοιαϋτα δε Ιίέλσος μεν, ως άγνοών χλεόν, τα χαριστηρια δαίμοοιν άποδιδύτω ' ημείς δε τώ τού παντός δημιουργφ ενχηριστοΐντες.
