Hittudományi Folyóirat 19. (1908)

Paluscsák Pál: A hit titkai és az emberi elme

A HIT TITKAI ÉS AZ EMBERI ELME.

789

szóval a bölcselet vagy az ész alávetendő a kinyilatkoztatott igazságoknak.

Aztán különbséget tesz a Szentírás és az egyházatyák művei között. A Szentírás szavain kételkedni nem szabad, azokat egyszerűen el kell fogadnunk. »Ibi — mondja maga Abelard — siquid veluti absurdum moverit non licet dicere : auctor hujus libri non tenuit veritatem ... 'A szentatyákkal meg a többi egyházi írókkal szemben szerinte az elme tel- jesen független ; kutathat, kételkedhetik, ellenkezőt taníthat, kivéve, ha tanuk »nisi vel certa ratione vei illa canonica auctoritate (a Szentírás tekintélyével) defendatur«.1 Ezen szavakban már a hagyományos theologiának a lebecsülése jut kifejezésre.

39. Mennyiben bizonyíthatja be az elme a hitigazságokat ? Abelard spekulációjának nem az a célja, hogy a hitigazsá- gokat bebizonyítsa, ő apologétikus célból használja a böl- cseletet. Csak hasonlatokat használ olyan igazságok meg- világítására, amelyeket ő sem ér fel ésszel. Ö csak a hit elleneit akarja elhallgattatni, nem bizonyít ő, se nem szán- déka félreérteni a hit igazságait.1 2

Ezen gondolatának többször ad kifejezést. Önmagát védendő, azt mondja, hogy senki se vegye tőle rossz néven, ha ő a hitigazságok megvilágítására hasonlatokat használ.3 Másutt meg különbséget tesz a »docere« és a »defendere« között. Neki nem az a célja, hogy a hit igazságait tanítsa,

1 Sic et Non. Prologus. (Migne, CLXXVTII. col. 1347.).

2 így a Szentháromságot »veri similibus et honestissimis ratio- nibus« akarja bebizonyítani. Theol. Christ. Ub. V. init. (Migne CLXXVIII. col. 1315.) Másutt meg így nyilatkozik : »Haec nos de altissima et incomprehensibili philosophia divinitatis (a Szenthárom- ságot érti) coacti frequenter et provocati ab importunitate infidelium scribere ausi sumus, nihil asserentes de eis quae dicimus, nec veri- tatem docere quam neque nos posse scire profitemur.« Theol. christ. lib. IV. in fine (Migne, CLXXVIII. coi. 1314.)

3 »Nemo itaque me culpare praesumat, si ad propositum nostrum ostendendum aliquas vel ex nobis vel ex philosophis similitudines induxero, quibus facilius aperire quod desidero possim.« Theol. christ. lib. III. (Migne, CLXXVIII. coi. 1215.)