Hittudományi Folyóirat 19. (1908)

Végh Kálmán Mátyás: A káplán

A KÁPLÁN.

63

A plébániák kezdetét imént említvén, azt mondtam, hogy a székesegyházaktól távol eső helyeken, a monostorok- ból indúltak ki. A IX. századtól kezdve egészen a tridenti szent zsinatig ugyanis közönséges szokás volt, hogy pápai és püspöki beleegyezéssel, különleges okoknál fogva a papos helyek vagy plébániák jövedelme zárdákhoz, káptalanok- hoz, ezek méltóságaihoz, kórházakhoz vagy más, egy- házi testületet képező társulatokhoz osatoltattak azon kötelezettség mellett, hogy a lelkipásztori tiszt ellátásáról gondoskodnak.1 Az érintett hét század fejletlen jogi, társa- dalmi állapotai között, nagyjából kétféle, ilyen bekebelezést lehet megkülönböztetni. Az egyik »incorporatio jure non pleno«; ez esetben a lelkipásztori állás, mondjuk a plébános- ság fennhagyatott, de jövedelmét az incorporans szedte, ki azután egy pap által végeztette a plébánosi teendőket, kit praesentájára a püspök nevezett ki és lelkiekben telje- sen a püspöknek volt alárendelve ; ezek voltak a szó teljes értelme szerinti administrator ok.2 Más esetben, teljesen meg- szűnt a lelkipásztori állás és ez is bekebeleztetett; ez volt az »incorporatio jure pleno vagy utroque« ; 3 ily esetben az incorporans lett a parochus principalis sive habitualis. (Nálunk

1. Ho. V. 342., 1478., hol a felsőörsi prépost a prépostság és más templomok plébánosának mondatik.) Mivel azonban testület nem gyakorolhatta a plébánosi jogokat és köteles- ségeket, ugyanazon helyzet állott elő, mint a törvényesen távol levő plébánosnál vagyis a testület egy papját meg- vizsgáztatta a püspök által, ki 11a ezt alkalmasnak találta a lelkipásztori tiszt betöltésére, megerősítette és minden ügyben felelős volt a püspöknek ;4 ez eszerint parochus actualis volt ; az erkölcsi testület kebelében azután külön- féleképpen nevezték ; úgy látszik, jobbadán vicariusnak és administratornak. Akár az egyik, akár a másik esetben,

1 Thomassin : Vetus et nova ecclö disciplina P. I. 1. 3. c. 22. P. III. 1. 1. c. 10. ; 1. 2. c. 20., 21. ; Devoti : Jus can. I. 28. n. 16. sk. Hinschius : Kirchenrecht II. 437., 441.

2 c. 3. §. 2. X. 5., 33. ; v. ö. c. 12., 31. X. 3., 5.

3 c. 21. X. 5., 33.

4 Trid. XXV. c. 11. de regulär.