Hittudományi Folyóirat 19. (1908)

Dr. Mihályfi Ákos: Az epiklézisről

AZ EPIKLÉZISRŐL.

491

az egész kánonhoz. Megmaradt így a következő, nagyon is lazán összefüggő szöveg : supra quae propitio .... digneris et quotquot sacrosanctum etc. Ezt tehát a rákövetkező imádsággal kombinálták oly módon, hogy annak második részét (sicut suscipere dignatus es etc.) hozzácsatolták a Supra quae első részéhez ; viszont amannak első részét (et petimus et precamur etc.) kiegészítették a régi epiklézis befejezésével (et quotquot sacrosanctum Christi corpus etc.) s úgy jött létre a Supra quae és a Supplices mai szövegezése.1

Buchwald merész kombinációját nem tartom elfogad- hatónak. Ennek ellene mond már a priori az egyháznak főleg a liturgikus dolgokban olyannyira jellegzetes konzer- vativizmusa. Magam is hiszem ugyan, hogy az ős római mise-kánonban az egyes imádságok egymásutánja külön- bözött a maitól (nevezetesen, hogy az élőkről való meg- emlékezés nem volt elszakítva a Memento mortuorum-tól) : de a kánon imádságainak oly ötletszerű össze-vissza fűzését, miként ezt Buchwald hipotézise kívánja, teljesen kizártnak tartom. A hasonlatosság egyik-másik imádság között nem bír sok bizonyító erővel : mert vannak bizonyos formulák, képek, hasonlatok, melyek közös ősforrásból eredve, a leg- különbözőbb liturgiákban feltalálhatok. Egyéb érvet pedig nem tud felhozni tétele bizonyítására.

A Te igitur imádságra vonatkozólag különben Probst kimutatja, hogy az már I. Ince pápa (401 — 417) korában a kánon elején állott.1 2

íme tehát a római liturgiában az epiklézisre vonatkozólag nincs semmi biztos adatunk.

Nézetem szerint az epiklézis csakis a Supplices imád- Ságban vagy annak a helyén állhatott. Az bizonyos, hogy a Supplices elő- és utómondata között nincs kellő össze- függés. S ez okból vagy Probst fent ismertetett véleményét kell elfogadnunk, mely szerint a Supplices imádságnak volt még egy közbevetett mondata (az epiklézis), melyet később

1 Buchwald i. m. 55.

2 Probst, Die abendländische Messe 148.