Hittudományi Folyóirat 19. (1908)

Irodalmi értesítő

418

IRODALMI ÉRTESÍTŐ.

századtól a XVII. század második feléig tartott. Az egyházi szónoklat felkelő napját első sorban a spanyol misztikus iskolának köszönheti. A spanyol egyházi szónoklat valójában nem áll ugyan Bossuet, Bourdaloue, Massillon színvonalán, de különösen előnyös oldala a vallásos kenetesség és magán viseli a misztika bélyegét, melynek főképviselői : Villanovai sz. Tamás, Avilai János és Granadai Lajos.

A spanyol egyházi szónoklat fejedelmei : Venegas mester és Villanovai sz. Tamás valenciai érsek beszédei, melyeken sz. Bernát szellemének szelíd fuvallata, szent Ambrus édessége és Cicero szabályos gondolatmenete látszik elömleni, méltán nevezhetők a »Szentlélek lángjaidnak. Juan de Avila, sevillai érsek, Andalúzia apostola beszédeiben »fenség, nagyszerűség és erély van, melyek kellemet, édességet és elragadtatást, vonzó bájt kölcsönöznek neki«. Ékesszólása valóban szentnek mondható. Granadai Lajos, Szalézi sz. Ferenc szerint »az erénygyakorlati írók királya«, az egyházi szónoklat mestere,, a keresztény Quintilian és Cicero, második Chrysosthomus. E tiszteletreméltó dömés szerzetes mestere volt Bossuetnek, a kér. világ legcsodáltabb egyházi szónokának. Az ő iskolájába járt a nagy francia püspök, az ő szellemét szívta magába, az ó utain járt, nyomdokait tapodta, az ő szárnyain emel- kedett fel a magasba. Granadai Lajos befejezett szónok, akitöt mindenki, még a mesterek mestere is tanulhat.

Ezen szellemóriások után még temérdek derék hit- szónok van felsorolva a ferenciek, a domonkosiak, az ágoston- rendűek és jezsuiták közül. Thomas Sanchez »elsőrangú hit- szónok, aki természettől és művészi tekintetben, arcra, tag- lejtésre, hanglejtés tekintetében egyformán előkelő, eleven, és a fejedelmekre és a keresztény népre egyformán menny- dörögte le az isteni igazságot.« A bencések, kármeliták, cisterciták, Mercedesrendiek, más szerzetesek, világi papok sorából is sok jeles szónok van fölemlítve (503—572. lapon !) Méltatva van Loyolai sz.Ignác is (Don Inigo Lopez de Recalde)..

A XVII. század második felétől hanyatlás észlelhető, amely tart a XVIII. század végéig. A zsibbadtságot csak a XIX. század elején váltja fel némi kedvező élénkülés.