Hittudományi Folyóirat 19. (1908)

Irodalmi értesítő

IRODALMI ÉRTESÍTŐ.

401

De ezen érdekes, bár közbevetett egyes megjegyzéseket illetőleg szintén több helyen ellenmondást provokáló,1 bűn- tetőjogi szemléltetések alkalmazása teljesen elhibázott, mert azon feltevésből indul ki, hogy a vallássértések üldözésének kevesbedésével a vallásnak társadalmi értéke is fokozatosan csökken, mert szerinte a büntetőjogokban statuált vallás- sértési bűncselekmények és büntetések fejezik ki a vallásnak szociális értékét, értékét az Államra, a társadalomra nézve.

Ezen felfogás téves, mert a nem tagadható kevesbedése a vallást illető büntetőjogi védelemnek nem jelenti még a vallás és az Egyház »társadalmi« valóságos értékének csőkké- nését, hanem csakis a törvényhozásban a bűncselekményekkel szemben általában és főképen a vallássértési bűncselekmé- nyekkel szemben való retorzió szigorúságában az értékelés relatív alábbszállását, amelynek előidézésében nem mindig a természetes fejlődés, hanem a vallás- és egyházellenes körök- nek a törvényelőkészítésre gyakorolt befolyása és a humanitás jelszava alatt folytatott agitációja viszi a főszerepet; de azért azt sem lehet tagadni, hogy az egyes ember értékének emel- kedése és a változott korviszonyok mellett a vallásnak és az Egyháznak sem állott érdekében a régi, nagyszámú vallás- sértési bűncselekmények és szigorú büntetések érvényben tartása, és így azoknak redukciója nem a vallás értékének lekicsinylését vagy tényleges csökkenését, hanem csak régi, félművelt (germán) népek szigorú törvényhozásának az általános mértékre való leszállítását jelentette.

A VI. fejezet (»A rokonság ·mint házassági akadály«

1 Ilyen például szerzőnek egy, sor alatti megjegyzése annak kapcsán, hogy a XVIII. századbeli francia büntetőjog szigorát úgy a jogászok, mint a theologusok, közömbösen nézték, csak néhány moralista emelt szót az enyhítés érdekében. Bochkor megjegyzése így szól: »A történelemből kimutatható, hogy a moralisták képe- sebbek a haladásra s következőleg az Egyház érdekében többet tehetnek minden kritikus korszakokban, mint a dogmatikusok. A dogmatikusok ilyen korban legjobban teszik, 11a hallgatnak, nagy részük képtelen a fejlődés gondolatára.« — Ez annyit tesz deákul: »Silentium! dogmatici confratres.« Ezen tanácsot jobb lett volna szerzőnek elhallgatni vagy — a nádasba súgni. Bíráló.

Hittudományi Folyóirat. 1908.

26