Hittudományi Folyóirat 19. (1908)
Dr. Jehlicska Ferenc: A marxista vallásbölcselet forrásai és lényege
364 DE. JEHLICSKA FERENC. reformátorok panaszt emeltek, gazdasági vonatkozású dől- gok is voltak. Tény az is, hogy a polgárság a nemességgel szemben ebben a korban gazdaságilag túlsúlyra kezdett emel- kedni, s hogy a nemesség által kizsákmányolt parasztok az új mozgalom szabadsági eszméit a saját gazdasági fölszabadí- tásukra is igyekeztek kihasználni : mindez azonban a reformá- ció valódi természete felől nem fog bennünket megtéveszteni. Marxék a Luther által kezdeményezett szakadárság- bán a protestáns polgárságnak a feudális katholikus urak ellen való harcát látják. Ámde hogyan lehet ezen fölfogást összeegyeztetni azzal a tagadhatatlan ténnyel, hogy a nemes- ség és a feudális főurak nagy része Luther pártjára állott s őt védelmezte ? Az a mély antagonizmus, mely a reformá- torok munkája folytán a katholikus és a protestáns tábor között a hit, a morál és az egyházi szervezet terén keletke- zett, az ökonómiai viszonyok változásai dacára máig is fenn- áll. Mindkét tábor óriási szellemi erőmegfeszítéssel igyek- szik a maga álláspontját uralomra segíteni : már most ki fogja pl. az új protestáns teológiában, a Harnackok és Wellhausenek munkájában, a katholikus teológia nagyszerű fölvirágzásában, a jezsuiták, a katholikus fakultások impo- záns tevékenységében a termelő és csereviszonyok merő reflexét, árnyát látni ? Alapeszméjükhöz képest Marx és Engels a kommuniz- mus, illetve a kollektivizmus megvalósításától a vallásnak halálát várják. Oly rózsás színekben látják a jövő társadal- mát,1 hogy abban az emberek vágyai — fölfogásuk szerint — rövid átmeneti korszak után teljes kielégítést nyernek & megszűnnek teogonikusoknak lenni, nem fognak többé Iste- neket teremteni. Ha el is fogadnék, aminthogy elfogadni nem lehet azt a tételt, mely szerint az ember vágyait a földi javak teljesen kielégíteni képesek lehetnének, már a kollektivizmushoz 1 V. ö. »Neue Zeit« 9. évf., I., 566—567. : Kritik des social- demokratischen Parteiprogramms. A részletekre nézve: Kapital, I., 45. 1., továbbá 493. 1.