Hittudományi Folyóirat 19. (1908)

Dr. Jehlicska Ferenc: A marxista vallásbölcselet forrásai és lényege

A MARXISTA VALLÁSBÖLCSELET FORRÁSAI ÉS LÉNYEGE. 349 téré, seholse foglalkoznak vele forrásszerűen. Azonban a mi összefüggésünkben s a társadalmi kérdések nagy aktualitása miatt a Feuerbach-féle valláselmélet alaposabb ismerete okvetlenül szükséges. Feuerbach különben is az egész újkori vallási szubjektivizmusnak egyik főapostola, Marxot pedig Feuerbach nélkül megérteni sem lehet. »Irataimnak és előadásaimnak célja« — írja »Vor- lesungen über das Wesen der Religion« c. művében 1 Feuer- bach — »hogy az embert teológusból antropológussá, teofil- ból filantróppá tegyem, hogy a túlvilág jelöltjét a jelen világ tanulmányozójává változtassam, az égi és földi mon- archia vallásos és politikai lakájait a föld szabad, öntudatos polgáraivá neveljem.«1 2 »Mindenesetre folyománya az én tani- tásomnak, hogy Isten nincsen, vagyis hogy egy elvont, szellemi, a természettől és az embertől különböző lény, a világ és az ember sorsának intézője, nem létezik ; azonban e tagadás az Isten lényegének megismeréséből ered, annak megismeréséből, hogy az Isten lényege a természet és az ember lényegével azonos,« 3 A vallás Feuerbach szerint antropomorfizmus. Az ember érezvén a maga gyöngeségét, függését, létének korlátáit, egy jobb, tökéletesebb, boldogabb lét után vágyódik s eme vágyait öntudatlanul személyesíti, valóságoknak képzeli s mint isteneket tiszteli. Ennek kimutatására a »Theogonie«, »Das Wesen des Christenthums« és a már említett »Vor- lesungen über das Wesen der Religion« c. műveiben erős agyának minden erejét megfeszíti és számtalan illusztráló- bizonyító példát halmoz fel. A mi kívánságaink szülik az isteneket, ők teogonikusak.4 »A kívánság bizonyos hiánynak, korlátnak, Nem-nek a kifejezése, legyen az akár a nem-lét, vagy a nem-bírás, nem-tehetés ; ám jóllehet önkéntelen hiányt fejez ki, tehát szenvedést, mégsem türelmes, szén­1 Használom F. összes műveinek Wigand-féle kiadását. (Leip­zig.) 2 Vorlesungen, 29. 1. 3 ü. o. 4 Feuerbach, Theogonie, 56. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents