Hittudományi Folyóirat 19. (1908)

Végh Kálmán Mátyás: A káplán

A KÁPLÁN.

331

gondolják, kivált ha az önakarás mindkettőt megszállotta és egyik a másikat céljai elősegítésére nem találja hajlandó- nak. Ebből: »Sapienti pauca«.

Az egyetemes egyházjog sehol nem szabályozza a plébános és káplán közötti viszonyt. A jogászok általános nyilatkozata szerint nem is a jog szabályozza a kettő közötti helyzetet, hanem inkább a szeretet ; hogy pedig e szeretet mit ír elé és mit tilt, minden pap áttanulmányozta, röviden pedig sz. Pál apostol tanít meg reá. (Kor. I. 13, 4—7.)

Változik azonban a helyzet, mihelyt igen népes plébá- niára kerül, több káplántárs közé a fiatal ember, mert ekkor nagyon is gyakran szóba kerül a »quid juris« és mindkét részről a »quid consilii« is, azért célszerűnek látom a tételes, particuláris jogelveket e téren csoportosítani, hogy azután ezek alapján magam is fűzzek ezekhez néhány gondolatot. Az általam megközelíthető források közt az egri főegyházmegye statútumai foglalnak magokban e téren legtöbbet; s bár ezek különleges jogforrások, de a bennök foglalt elvek egye- temes érvényűek, ezért szerintök haladok értekezésemben.

Az egri főegyházmegye összes statútumai tartalmaznak, ha szórványosan is, elveket, illetőleg Egerre tételes törvé- nyékét a plébános és káplán közötti magánviszony szabá- lyozására. Ezek a következők :

1. Az egri, főegyházmegyei, fegyelmi törvényeket magok- bán foglaló Statuta Peculiariák (1805 május 1.) XXVI. fejezete így szól : »Quum frequens et tristis sit experientia velut inexperti juvenes sacerdotes non raro a recto tramite propter defectum melioris directoris deflectant in locis, ubi parochi physice deficientes redditi nedum Ecclesiam Dei sibi creditam ; sed nec suam domum ac familiam domes- ticam regere, tanto minus juvenem capellanum debite instruere et dirigere valent: — hinc necessario statuendum esse duxi- mus et una praesentibus decernimus : quod deinceps nulli parocho, qui praedicto modo factus fuerit deficiens, in subsidium dandus est capellanus; verum administrator adaequatus, in spiritualibus non minus, quam in tempora- libus, vir in cura animarum jam expertus, probatusque,