Hittudományi Folyóirat 19. (1908)
Nyőgér Antal: Urunk feltámadása
28 NYŐGÉR ANTAL. Pilátus megírta a császárnak, hogy Krisztust kivégez- tette, ámde ha Pilátus ebben a jelentésében valótlant ír, ha azt írja, hogy Jézus meghalt, azután meg ha kiderül mégis ugyanennek az életbenlétele, ugyancsak veszedelmes hely- zetbe kerül ez a helytartó, aki különben is jól tudta, mit várhat attól a Kapri szigeten lakó kegyetlen császártól, 11a éppen egy a messiás várásában elbizakodott lázongó népnek egész lelkiiletét elfoglaló eseményről hivatalosan merészel valótlant írni. Tehát ez a Pilátus-féle acta is bizonyítja, hogy Krisztus valóban meghalt a kereszten a Nisán hó 15. napján. Krisztus a kereszten valóban meghalt, ennek bizonysága az előbb előadottakból világos. Ámde ha őbenne az életnek egy kis csilláma megmaradt volna és azok után, amik vele a Nisán hó 15. napja folyamán megtörténtek, a halál a sírban, ahová letették, okvetetlenül bekövetkezik éppen az ő eltemet- tetésének körülményei következtében. Az l r Jézusra a halálos ítéletet a római császári hely- tartó mondotta ki, mint olyan, ki ezidőtt a római hatalom jogkörébe tartozó Judea tartomány fölött a felségi jogokat egyedül illetékes vala gyakorolni,1 éppen ez okból a vádló zsidók oly váddal állottak elő Pilátus előtt, mely a római jog szerint is halálos büntetést vont maga után, tudniillik, hogy Krisztus lázadó a fölség ellen. Ök maguk között azért mon- dották halálra méltónak Jézust, mert Istennek vallotta meg magát a szanhedrin előtt, azért mint istenkáromlót a törvény szerint megkövezés érte volna, de a keresztrefeszítés inkább római büntetés vala. A római jog rendelkezett a kivégzettek holtteste fölött is. E törvény pedig így szólott : »Azoknak a holttestét, akiken a kivégzést végrehajtották, egyébként nem szabad eltemetni, 1 Ámbár a zsidóknak is volt joguk vallásellenes bűntettek miatt halálra Ítélni, csakhogy e jog körülbelül ezidőtájban a nem- használat következtében elévült ; ehelyett megkapták a procuratortól a jogot, hogy husvét táján egy zsidó gonosztevőt szabadon bocsátlia- tának. Sepp. III. 369, 491.
