Hittudományi Folyóirat 19. (1908)

Nyőgér Antal: Urunk feltámadása

26 NYŐGÉR ANTAL. rették őt, abba a levegőtelen, szűk és elzárt sírba engedik letenni az Urat, hogy meghaljon igazában, ha az életnek még csak egy kis csillámát is sejtették volna őbenne ? Ez ellen tiltakozik az anyai szív. A zsidó, a római tör- vény kérlelhetetlenül kínos halált szabott arra az érzéketlen katonára és hiteles tanúra, aki felületességből, nemtörődöm- ségből, visszafordított hiénaságból a kivégzésre ítéltet a halál- nak csak gyanús jelei mellett is, merészelte volna elföldeltetni; ámde e törvénynél van még egy erősebb törvény, a természet törvénye, mely az anyai szívben él gyermeke iránt. Ez száz- szór inkább sürget, fürkész, hogy biztosan tudja, valójában meghalt-e az ő magzata? Magának tehát a szűz Máriának jelen- léte a temetésnél minden kétséget kizáró bizonyítéka annak, hogy Krisztus valóban holt volt, amikor a keresztről le- vették. Azt mondja tán valaki, olyan Renán vagy dr. Strausz- féle kovásszal átivódott atheista : ó mindezek így igen szépen hangzanak, így van az evangélistáknál, ezek iratai azonban érdekelt könyvek, nem ezeket, hanem pártatlan bizonyíté- kot kérünk azt illetőleg, hogy Jézus valóban meghalt a kérész- ten. Van-e ilyen? Valóban az úgynevezett klasszikusok között nincsen. Az egykori görög és római irományok nem beszélnek erről, tehát nem igaz. Ez rossz eljárásmód és pedig először is azért, mert bárki is belátja, hogy ezen a módon nem föltétlenül szükséges mindenkor bebizonyítani a tény- álladékot — a quaestio facti-t —, azután meg azért, mert éppen semmi csodálkozni való nincs azon, hogy a manapság kezeink közt levő egykorú görög vagy római iratok hallgat- nak erről. Ugyan mi volt ez az egész zsidó nép azok előtt a magas cothurnusban lépdelő gőgös rómaiak előtt ? Mindenképpen lenézett, utált népfaj, mely nem úgy táplálkozik mint ők meg a többi nemzetek ; különös, és minden más népekétől egészen elütő volt ennek a zsidó népnek az életmódja. Kiállhatatlan volt a rómaiak előtt a zsidó fajnak a visel- kedése, mivelhogy apró törpe népség létére még a világbiró hatalmas Rómát is lenézé mindenestül, és mást sem tudott,

Next

/
Thumbnails
Contents