Hittudományi Folyóirat 19. (1908)
Dr. Pataky Arnold: A Heródes-dynastia története
250 DR. PATAKY ARNOLD. nek, ki erre végképen elvesztette türelmét; a két testvért egymástól elkülönítette, majd Volumnius hadvezért (»militiae magister«) és Olympus nevű barátját a periratokkal Rómába küldte. A császárt bántotta a dolog, de megadta Herodesnek a felhatalmazást, hogy ha a vádak igazaknok bizonvúlnak, megöletheti fiait, ha azonban csak szökni akartak, szabjon reájuk kisebb büntetést. Herodes a leirat értelmében Berytusban összehívta a törvényszéket (7.). Fiait nem szembesítette vádlóival, mert tudta, hogy kivált Alexander a legnagyobb könnyűséggel ■cáfolná meg az ellenük emelt vádakat és siralmas látványuk mindenkit meghatna. Ezért Platane nevű sidoni faluban tartotta őket, s maga vádolta fiait áskálódással, tisztelet- lenséggel. A merényletről csak futólag szólt, mert nem volt bebizonyítva. A szavazatok megoszlottak, de senki sem gondolta, hogy az atya fiainak meggyilkolására fog vete- medni. Egy ősz katona, Teron, nyíltan védelmére is kelt a hercegeknek, de úgy ő, mint Alexandernek és Aristobulusnak 300 más híve életükkel fizették meg hűségüket. A hajmeresztő igazságtalanság szintén megtörtént : Herodes fiaio Sebastéba küldte és ott, hol 30 évvel előbb anyjukkal egybekelt, kötéllel megfojttatta. Holttestüket Alexandriumban anyai nagyatyjuk mellé temet tét te. Bizonyos tekintetben hibásak lehettek Mariamme fiai, de ily kegyetlen véget bizonyára nem érdemeltek meg; könnyelműségüknek s főképen a rágalomnak lettek áldó- tataivá. * Miután Antipater elérte hőn óhajtott célját, mostoha testvéreinek megsemmisítését, azt hitte, hogy trónja többé már nem lehet vitás. A nemzet azonban legyőzhetetlen ellenszenvvel fogadta, hiába szórta az ajándékokat; emellett mégis félt, mert látta, felnőni a megöltek sarjadékát. Alexán- ■dernek két fia maradt hátra : Tigrades és Alexander, Aristo- bulusnak pedig öt gyermeke : Herodes, Agrippa, Aristobulus, Herodias és Mariamme. Herodes Glaphyrát hazaküldte atyjához, Berenicét pedig Doris testvérének adta nőül, kit