Hittudományi Folyóirat 19. (1908)

Nyőgér Antal: Urunk feltámadása

URUNK FÖLTÁMADÁSA.

17

Az isteni megmentő, tanító után közös, általános volt a várakozás a világ népeiben. Egy közös érzelem ennek az alapja ; egy közös, de haloványan fönmaradt őshagyomány ennek a forrása, amely szerint az emberiséget csakis maga az Isten mentheti meg.

Hosszú évezredek múltával végre eljött az igazi meg- mentő, az Űr Jézus. Ráismert-e az ember ? Fölismerte-e őt annak, aminek az ős, bár elhomályosított hagyomány mon- dotta ?

Fölismerte-e a próféták jóslatait jól tudó választott nép, a zsidóság egyértelműen ez eljött messiást, az Űr Jézust, Istennek ? mert csakis az Isten maga lehetett a megváltó.

Fölismerhette volna, de a fölfuvalkodott, az érzékies- ségbe merült ember gyönge ; ezért azután a megváltó Jézus a maga egész valóságát bebizonyítandó, oly cselekedetek által tüntette ezt ki, amelyekhez a létesítő erő csakis egye- dűl a mindenható Istenben vagyon meg.

Csodákat művelt Jézus, külső érzékelhető jeleket, melyeknek teljesen megfelelő okát a természetben rejlő erők- ben nem találhatni meg, amelyeket úgy kell tekinteni, mint ott és akkor az isteni mindenhatóság köz vetetlenül jelent- kező művét, és Ö, mikor annak ideje, szüksége volt, e jelekre, mint istenségének elodázást, elmellékelést nem tűrő bizonyí- tékáira határozottan hivatkozik is.

Mikor János tanítványait Jézushoz küldötte, hogy kér- dezzék meg őtőle magától, hogy ki légyen ő ? így szólt a kül- döttekhez : »Elmenvén jelentsétek meg Jánosnak, amiket hallottatok és láttatok : a vakok látnak, a sánták járnak, a poklosok tisztulnak, a süketek hallanak, a halottak föl- támadnak.« 1

Mikor a zsidók meg akarták kövezni az Űr Jézust, mivel ő az Atyjával egyállaguságát, természetét megvallá, akkoron egyenest csodatetteire utal, mint kétségtelen bizonyítékokra : »Ha nekem nem akartok hinni, a cselekedeteknek higyjetek :

ג Máté 11, 2. 6. Hittudományi Folyóirat. 1908.

2