Hittudományi Folyóirat 19. (1908)

Az Aquinói-Szent-Tamás-Társaságból

182 VEGYESEK. rázata annak, hogy eddig nem foglalkoztak oly behatóan a marxizmus vallásbölcseleti alapjaival, mert azok nincsenek szigorúan körvonalozva. Maga XIII. Leo is a »Rerum no- varum« enciklikájában nem a vallásos, hanem legfőképen etikai felfogásukat helyteleníti. Dr. Székely István elnök dicsérettel emlékezve meg azon élénk érdeklődésről, mely újabb időben a társadalmi kérdésekre irányul, hangsúlyozza, hogy a gyakorlati társa- dalmi működés mellett okvetetlenül szükséges a társadalom- tudomány elméleti kérdésének alapos tanulmányozása is. Azonban a keresztény társadalmi működés csak akkor arathat sikert, ha lépést tart vele a keresztény világnézet tudományos bebizonyítása és megvédelmezése, tehát a böl- cseleti és történelmi apologetika. Mert hiába mondjuk, hogy a társadalmi kérdés megoldásának kulcsa a keresztény hit és erkölcstan, hiába hivatkozunk a mai társadalom mostoha gyermekeivel szemben természetfölötti okokra és célokra, ha útón-útfélen a kereszténységnek tarthatatlan- ságát és elavult voltát hirdetik ; ha azon bölcseleti igazsá- gokat, történelmi tényeket és erkölcsi elveket, melyeken minden keresztény társadalmi rendszer és működés alapszik, nyilvánosan tagadják, támadják és gúnyolják. Sőt az sem elég, ha a keresztény elveket magas tudományos színvonalon bebizonyítjuk ; népies apologetikus munkákra van szükség, melyek beférkózzenek azon rétegekbe, melyeket a hitetlen- ség megmérgezett. Kár, hogy e téren újabb időben nálunk visszaesés tapasztalható. Erről tenni kell, nehogy az örven- detesen megindult keresztény társadalmi szervezkedés épü- let legyen alap nélkül, fa gyökér nélkül, mely magától is elcsenevészedik, a viharnak pedig ellenállni nem tud. Miután az elhangzott észrevételekre a felolvasó válaszolt, az elnök az ülést bezárta. Kelt mint fent. Jegyezte : Dr. Székely István, Dr. Hanauer A. István, elnök. főtitkár.

Next

/
Thumbnails
Contents