Hittudományi Folyóirat 19. (1908)
A »Ne temere« pápai rendelethez
VEGYESEK. 135 4. A trienti sz. zsinat 24. ülésének 1. fejezete (de ref. matr.) szerint ezideig csak az a ,plébános eskethetett érvényesen, ki a házasulandók legalább egyikének illetékes plébánosa volt. Illetékes leit a plébános, ha plébániáján mindkét vagy legalább egyik fél állandó vagy ideiglenes lakhellyel (quasi- domicilium) bírt. A kóbor életet folytatóknak szorosan véve nem volt illetékes plébánosuk, hanem a püspök engedélyével bár- melyik plébános előtt érvényes és megengedett házasságra léphettek. Most azonban az új rendelet IV. fej. 2. §. értelmében, — itt csak a házasság érvényességéről van szó — a házasulandók állandó vagy ideiglenes lakóhelye nem jön többé tekintetbe úgy annyira, hogy a plébános, ugyanaz áll a püspökről is, 1908. április 19-étől kezdve érvényesen esketi híveit és nem híveit tekintet nélkül arra, vájjon plébániája területén van-e lakásuk, vagy nincsen. De a plébánosnak ez a joga, hogy érvényesen eskethet, az új törvény szerint csakis plébániája határaira szorítkozik, míg ezzel szemben a trienti forma szerint az illetékes plébános eskethetett idegen plébánián vagy egyházmegyében is. Ha tehát a plébános plébániáján kívül esketni kívánja saját híveit, ennek érvényéhez szüksége van az illetékes plébános felhatalmazására. Az eddigi törvényes gyakorlat szerint elégséges volt a házasság érvényességére, hogy az illetékes plébános és két tanú jelen legyenek: a) együttesen; b) nemcsak testileg, hanem erkölcsileg is, vagyis úgy , hogy a szavakból és jelek- bői megértsék, hogy házasságkötésről van szó ; c) ténylegesen, azaz a plébános tényleg mint tanú szerepeljen és a háza- sulandók kinyilvánítsák, mit szándékoznak véghez vinni. Nem kívántatott azonban, hogy a plébánost *kifejezetten erre a célra meghívják. Mert a házasság érvényes volt akkor is, ha az illetékes plébános és a tanuk csupán véletlenségből voltak jelen a házasságkötésnél, avagy akár furfanggal, akár megfélemlítéssel, sőt erőszakkal kényszeríttettek a jelenlétre.
