Hittudományi Folyóirat 19. (1908)

Dr. Schütz Antal: Energetika és bölcselet

122 DK. SCHÜTZ ANTAL. A második alaptétel kézzel rámutat arra az első tekintetre meglepő jelenségre, hogy az energiák szem- látomást hitványainak. Egy-egy rendszer minden folya- mattal végelemzésben veszt a tetterejéből, életretermett- ségéből ; a pusztulhatatlannak tetsző, önporaiból állandóan újraéledni látszó anyagvilág kopik, satnyul, elagg; még pedig éppen abban az elemében, mely a változások forrása s melynek mennyisége el nem pusztul. Az esetleges- ségnek, halálra valóságnak csattanósabb kifejezését alig lehetne találni. Ami pedig a természeti tényezők összefüggését illeti, itt az energetika inkább negatív szolgálatot teljesít. Kimu- tatja ugyan az energiák kölcsönös egyenértékűségét, de tanácstalanul áll a kérdéssel szemben, mely itt fölvetődik : Mi köze pl. az elektromosságnak a mechanikai munkához ? Az energiák egymásba változása a természetnek mély titka ; s midőn az energetikusok egyre tudatosabban lemondanak a természetben okok kereséséről, és még az erő fogalmát is megfosztják az oksági elemtől, mely eredetileg megvan benne, csak arról tesznek tanúságot, hogy a természeti hatóokság a legnehezebben érthető, mert leggyöngébb okság, melynek magyarázatát nem lehet megtalálni a természet körén belül. Tehát az energetika, különösen az energiák egyenértéke szinte kiált rajta kívül álló, teljes tartalmú hatóokság után. Ugyanazt a gondolatot meg lehet találni az energia fogalmában magában, mely végre is a képes- ségnek, tehát a tartalmi kiegészülést áhitó létnek kategóriá- jába tartozik. Azután a nomologiai érv a természetben megnyilatkozó törvényszerűségből következtet törvényszerző értelemre. Az első alaptétel főként ilyen törvényszerűséget juttat kifeje- zésre az energiák egyenértékűségének megállapításában. Itt határozott, állandó, számokban kifejezhető viszonyok, törvények uralkodnak. A nomologiai Istenérvnek egyik legszebb kiinduló pontja a tömegek megmaradásának és a kémiai elemsúlyok állandóságának elve mellett az ener- giák egyenértéke.

Next

/
Thumbnails
Contents