Hittudományi Folyóirat 18. (1907)

Dr. Hanuy Ferenc: A parthenogenesis első nyomai az őskeresztény írók műveiben

iustus« jelen volt az utolsó vacsorán és így apostol volt,, ami azután már bizonyosságra emeli azt, bogy fí azonos a »’láxiojlog 6 tov i4/.fjí«t01׳«-val; amely bizonyosságot Zahn hiába igyekszik azzal meggyengíteni, hogy az utolsó vacso- rán jelen lehetett a »nem apostol« Jakab is, mert Máté »t. receptus«-a is csak egy helyen (26, 20) beszél ».״era tüv Súötxcc /mxd’iiTwv« »cum duodecim discipulis«-ról, más- hol (26, 17., 18., 19., 26., 35., 36., 40., 45.) csak »iia&iircd«-ról.1

d) Euangelium Ebionitarum (»Evayyéhov tojv öoi3r/.a«t a II. század végéről),1 2 a zsidó-keresztény ebioniták evangé- liuma. Egyik fennmaradt töredék,3 amely a Máté 12, 47—50-ben említett eseményt mondja el, tartalmazza egy, az apostolok által Jézushoz intézett megszólítás alakjában az »Ur testvérei«-nek említését így: Zldoi> >) t<í]T1!g 001׳ xai oi áSelyoi aov t£,10 iorijxaaiv«. Az adat tehát itt önmagában nyugodva marad; a kérdés megfejtéséhez új anyagot nem szolgáltat. Annak, amit Zahn4 mond, hogy az ebioniták az »dSshfol« alatt Jézus édes testvéreit értették volna, a fenn- maradt töredékben semmi nyoma. Csak annyit tudunk Origenes (In Lucam homil. 17.) és Epiphanius5 nyomán, hogy az ebioniták Jézust József és Mária gyermekének tar- tották és elvetették a »TragO’evoyswijOig«^, és így (lehet hozzátenni) nem volt elvi akadályuk az »dJeAqpot«-nak szó- szerinti magyarázása ellen sem, de hogy így magyarázták, azt sem Origenes, sem Epiphanius nem mondja.

e) »A Pseudo-Clementina« néven ismert iratokban (a

II. század végéből és a III. század elején ismételt átdolgo- zás után készültek ezen iratok)6 Jakab Jeruzsálem püspöke két ízben »ádefopóg tov xvqÍov«-nak (Epistola Clem, ad Jac.

1 Lásd ennek bő feldolgozását: M. Meinertz i. ni. 73—G. L, ahol meggyőzően van visszautasítva Zahn erőltetett (Forschungen. YI. 278.) erőltetett magyarázata.

2 Barclenheicer i. m. 385—G. 1. ; Hennecke 24—7. 1.

3 Preuschen i. m. 11. 1.

* Zahn, Forschungen. YI. 279.

5 Epiph., Panarion. 30, 14. (Migne 41. köt. 430. has.)

3 Bardenliewer i. m. 361—2.

84 I)R. HANUY FERENC.