Hittudományi Folyóirat 18. (1907)

Dr. Balits Antal: Észrevételek a »Néhány szó az égfölötti vizek kérdéséhez« című cikkre

646 DK. BALITS ANTAL. ezen útját igen előkelő és katholicitás tekintetében teljesen kifogástalan gentlemanek társaságában tette meg.« Ezen gentlemanek közt aztán fölemlíti Cornelius a Lapidet, vala- mint az ez által idézett szentatyákat s egyéb exegetákat. Tagadhatatlan, hogy ez a vigasztalás Hölszky úrnak nagyon jól esnék, ha csakugyan úgy volna, hogy ő ily kifogástalan gentlemanek társaságában foglal helyet. Az én szemeim azonban, sajnos, nem látják Hölszky urat ebben a társaság- ban. Igaz' ugyan, hogy Hölszky úr is, meg azok a gentle- manek is, az »égfölötti« vizeket égboltozat fölötti vizekre magyarázzák, de mégis a két fél ezen egymás mellé simuló- nak látszó magyarázatát a különbség mily nagy távolsága választja el egymástól ! Cornelius a Lapide ugyanis és az általa idézett szentatyák s egyéb exegeták azon, bár téves, nézetben voltak, hogy a Szentírás csakugyan arról akar minket értesíteni, hogy az égboltozat fölött vizek vannak ; s mivel ily nézetben voltak, a Szentírás értesítését igaznak, mert Isten szavának tartva, ők is elfogadták mint való tényt azt, hogy az égboltozat fölött vizek vannak. Ámde hogyan áll a dolog Hölszkyvel ? Ez is ugyan, bár szintén tévesen, azt vitatja, hogy a Szentírás előadása szerint az égboltozat fölött vizek vannak, de a Szentírás ezen állítólagos előadását ő nem tartja igaznak, nem tartja Isten szavának, hanem »a régi kelet naiv képzelődése termékének«, tehát emberi fantáziából kikelt koholmánynak. Amazok azt mondják, hogy az Isten jelen- tette ki azt, hogy az égboltozat fölött vizek léteznek, tehát e vizeknek létezniük kell ; Hölszky ellenben erősíti, hogy ily vizek létezése csak emberi koholmány, habár a Szentírás e vizek létezését állítja is. Midőn tehát az egyik fél a Szent- írás előadását Isten szavának tartja, a másik fél pedig csak emberi koholmánynak minősíti, akkor úgy hiszem, a két állítás között, mint ég és föld, oly nagy a különbség. Azért mondottam fennebb, hogy én az említett gentlemanek elő- kelő társaságában Hölszky urat épen nem látom. Mellékesen akarom itt még csak megjegyezni, hogy ha a szentatyák közül többen az »égfölötti vizek« tekintetében téves nézetnek hódoltak, ezen semmi megütközni való nincs ;

Next

/
Thumbnails
Contents