Hittudományi Folyóirat 18. (1907)

Dr. Kmoskó Mihály: Adalékok az eredeti bűn dogmatörténetéhez zsidó és keresztény forrásokból

ADALÉKOK AZ EREDETI BŰN DOGJIATÖRTÉNETÉHEZ.

61

a legszkeptikusabb szempontból' bár, azokat Palladius részé- ről tervszerű koholmányoknak bélyegezni és őt oly hazug írónak tartani, akinek könyve történeti jellegre igényt egy- általában nem tarthat ?«

»Nem tehetek róla, ha azt gondolom, hogy ily néze- teket a történeti képzeletben való gyakorlat hiányának kell betudnuk, annak, hogy valaki magát visszahelyezni az író helyzetébe és környezetébe nem képes. És csakugyan nem is könnyű dolog ezen az úton abba a gondolatmenetbe behatolni, melyet az irodalomnak az a faja tükröztet vissza, melyhez a História Lausiaca is tartozik. A koptok, akár barátok voltak, akár laikusok, természetfölötti atmospherá- ban éltek; úton-útfélen csodákat lestek és nagyon haj- landók voltak az élet mindennapi mozzanataiban angyalok és ördögök közvetlen beavatkozását látni és mohón elhittek minden csodát, melyet valaki beléjük szuggerált. A kopt szellem a csoda világában élt és él most is . . . így történt, hogy a sivatagban mindenféle történetek forogtak köz- kézen, melyek a nagy remeték előnyeit és mindenekfölött csodáit tárgyalták. Szinte természetes, hogy a görög vagy római, aki, mint Palladius, tíz évet töltött ebben a kör- nyezetben, a »genius loci« behatása alatt hitelt adott minden csodának, melyet Isten szolgái véghezvittek. Sőt ez a körül- mény semmi különös hiszékenységre sem mutat. Keleten és nyugaton a korszellem csak egy fokkal hajlandóbb kétel- kedéssel fogadni a csodásat, akárminő alakban mutatkozzék be. Nemcsak a keresztények voltak azok, akik természet- fölötti jelenségek lehetőségét megengedték; a mágiában és a varázslatban való hit általánosan el volt terjedve még a legneveltebb és a legműveltebb pogányok között is.1 Példa gyanánt ajánlom Gibbon kedvencét, Juliánt 2 . . .«

»Hogy ilyenformán az egyiptomi sivatagot csodálatos történetek egész folyama elözönlötte, melyek egy része tipi- kusan mágikus, és hogy Palladius minden ilynemű holmit

1 V. ö. Lucius i. m. 112—116. 11.

2 Érti a The Decline and Fall of the Roman Empire szerzőjét, aki tudvalevőleg Juliánt egekig magasztalja a kereszténység rovására,