Hittudományi Folyóirat 18. (1907)
Kozáry Gyula: A leszármazás és a fejlődés elmélete
A LESZÁRMAZÁS ÉS A FEJLŐDÉS ELMÉLETE. 573 és minden tétova nélkül kijelentjük, hogy ezen kérdésben teljesen illetéktelen bíró. Ha a hittudós ezen kérdésben dönteni akar, verdiktjét nem a theológia, hanem a természet- tudomány és bölcselet nevében kell formálnia. A természet- tudós és bölcselő Ítéljenek függetlenül az ő fenhatóságukat megillető tartományokban! Viszont méltán megkövetelhető az elemi módszertan kategorikus imperativusa szerint, hogy a természettudomány is megtartsa a módszerét megillető határokat. Nincs szándékomban ezzel azt követelni, hogy szaktudománya sorompóin túlmeredő kérdések fölött ne Ítél- jen és a doktrinális elmélődésekről teljesen lemondjon, hiszen a spekuláció az értelem legmagasabb fokú függvénye, és a természettudós nemcsak szaktudós, hanem doktrinär, bölcselő és theológus is egyetlen egy konkrét élő személyben. Valamint azonban a tudományok történelme kétségbevonhatatlanul tanúsítja, minő végzetes tévedésekre vezetett a metafizikai és a priori elmélődéseknek ráerőszakolása a természettudo- mányokra, hogy csak az alchimia és asztrológia abrakadab- ráira emlékeztessek, azonképen gyászos tévedések szülő- anyjává lehet a természettudományok módszerének kizáróla- gos és föltétien alkalmazása a jog, az ethika s a társadalom tüneményeinek magyarázatában, szóval a szociológiában. A kizárólagos abszolút módszerek kora lejárt, épen úgy, mint a panaceáké és a bölcsek kövéé. Descartes nagy elméjének összes erejével és fáradhatatlan lelke kitartásával mérkőzött meg az addig megfejthetetlen mennyiségtani problémákkal. A mennyiségtani módszerben vélte minden tudomány és bölcselet végérvényes megállapí- tásának kulcsát. Vállalatát nem koronázta siker. Hasonló vágy lelkesítette a XVIII. században Locket és empirizmusából született Berkeley ideálizmusa, Holbach és Diderot materiáliz- musa, Hume skepticizmusa. A bölcselettudományok állítóla- gos Kopernikusának, Kant Immánuelnek, kritikai módszeré- bői fejlődött ki a legábrándosabb, legködösebb metafizika : Fichte szubjektív, Schelling objektív, Hegel abszolút ideáliz- musa, Herbart reálizmusa, Jacobi, Fries közvetetlen érzelmi kedélybölcselete, Schoppenhauer pesszimizmusa és Hartmann
