Hittudományi Folyóirat 18. (1907)

Irodalmi értesítő

IRODALMI ÉRTESÍTŐ.

413

hit dolgában kétes, ami az erkölcstan terén nem biztos, ami túlzott. Csak isteni, azaz vallási igazságot hirdessen a hit- szónok ; főkép politikát ne vigyen a pap a szószékre. »De ha s amennyiben a politikai kérdések vallási kérdésekké válnak, akkor kötelessége a lelkipásztornak a gondjaira bízott híveket a vallási viszonyokról fölvilágosítani és arról gondoskodni, hogy hívei tévedésbe ne essenek vagy magukat visszás lépé- sekre ragadtatni ne engedjék.« Helyes utasítás van adva a lelkészkedő papságnak az 1899 : XV. t.-cikkre vonatkozólag. Hirdesse a hitszónok a kinyilatkoztatást egész kül- és bél- terjedelmében. Válasszon a szónok általában gyakorlati tár- gyat. Részletesen föl vannak sorolva azok a tárgyak, melyeket a szószékről általában véve elő kell adni.

A rhetorica oeconomica a szónoki beszéd anyagának általános és különös elrendezésével foglalkozik, szintén ki- merítően. A rhetorica phrastica a kidolgozásról és előadásról szól tüzetesen.

Nagyon helyes álláspontra helyezkedik a tudós szerző a következő kérdés elbírálásában : » Vájjon szabad-e az egyházi szónoknak az ékesszólás szépségeit alkalmaznia, avagy meg kell-e vetnie azokat, mint olyanokat, amelyek az egyházi szónoklat egyszerűségével és a kereszt szent jellegével össze nem egyeztethetők ? Felelet : Mi nem csekélyebb tekintélyre, mint a szentatyák Ítéletére és gyakorlatára s elsőrangú szó- noklati írók véleményére támaszkodva arra az álláspontra helyezkedünk, hogy az egyházi szónoknak nemcsak szabad, de kötelessége is a szellem minden varázsával és az ékesszólás minden bájával fölékesítenie szent beszédét (Bossuet, Bour- daloue, Fénélon, Massillon, Segneri, Trento, Pázmány stb.), mindamellett úgy, hogy ez az egyházi szónoknál mindenkor magasztos és szent föladatának tiszta tudatában történjék, és soha a merő eszköz helyett az egyházi szónoklatnak fő- céljává ne váljék . . . E téren a legcsekélyebb túlzás nagy veszedelmek csiráit rejti magában, amelyeket a szónok józan értelmiségének gondosan kerülnie ־kell« (411—412. 1.).

Fején találja a szeget akkor is, midőn a szónoki eredeti- ségröl beszél. »Tanulni mindenkitől, még a kevésbbé nagy