Hittudományi Folyóirat 18. (1907)

Irodalmi értesítő

IRODALMI ÉRTESÍTŐ.

411

Nem mint közönséges tankönyvet (Schleininger, Kudora János) kell tekintenünk e nagy művet, hanem mint az egyházi szónoklatnak széles alapokra fektetett tudományos kéziköny- vét, melynek egyes cikkelyei, szakaszai legnagyobb részben külön tanulmányoknak is méltán beválnak. Bizonyos tekin- tetben hasonló Blair Hugó »Aesthetikai és rhetorikai leckéi«- hez (ford. Kis János. Buda, 1838), vagy Acsay Ferencnek »A prózai műfajok elmélete« című nagyszabású művéhez.

Rézbányay szerint »a hitszónoklat elmélete (homiletica v. rhetorica sacra) azon szabályok és utasítások foglalata, amelyek szerint a lelkipásztori tanítói hivatal gyakorlati eszméje, tekintettel a fölnőttekre, megvalósítható«. Ezen sza- bályok és utasítások rendszeres, tudományos előadását két részre osztja.

Az első, általános részben bevezetésül kimutatja az egyházi tanítói hivatal isteni jellegét és föladatát, majd rész- letesen tárgyalja e tisztség különböző nemeit, bebizonyítja szükséges, kötelező, egyszersmind magasztos voltát; elsorolja e tiszt helyes és áldásos betöltésére szükséges kellékeket. Majd 19 §-ban ismerteti az egyházi szónoklat történetét kezdettől fogva egész a legújabb korig a különböző nemzeteknél. Ren- geteg néverdő ez, melyből a mű értékének csonkulása nélkül sok, nagyon sok kimaradhatott volna. (44—176. lap.) Ezt követi a homiletika irodalma. (176—181. lap.)

A második, különös részben tárgyalja a szónoki művek hármas alaptörvényét: az egységességet, a logikai összefüggést és a gyakorlatiasságot. Az egységességgel kapcsolatban rend- kívül érdekesen beszél »a szónoki világnak egyik legcsodá- latosabb titkáról«, a kifejtésről. S itt nyílik legelőször alkal- műnk e különben nagy készültséggel írt mű gyönge oldalát, a fölvilágosító példák hiányos voltát, észrevenni. Gyönyörűen részletezi a világirodalom legjelesebb egyházi szónokainak kifejtési művészetét, de mindegyiknél egy nagy kérdőjel mered elénk : hol van a megfelelő példa ? Úgy szeretnők látni, sze- retnénk belőlük tanulni, a szellem művészetében gyönyör- ködni, de e vágyunk kielégítetlen marad a részleteknél; ezeket nem pótolja egyik-másik kitűnőség egész beszédének