Hittudományi Folyóirat 18. (1907)
A kalocsai főgimnázium bölcseleti köre - Tower Vilmos: Reformeszmék a kisszemináriumi papnevelést illetőleg
214 VEGYESEK. röpítették le a Jóska kalapját, de nem is szorult rá, magától is talán szívesebben imádkozott, mint plébánosa. Egyszer azután szóba hoztam neki a dolgot, akkor mondta el, magától azt amit úgyis sejtettem, hogy biz az én könyvem vitte rá, hogy most már szívesen, nagyon szívesen imádkozik nemcsak harangszókor, de máskor is. Azóta egy zalamegyei kisebb községben találkoztam vele, ahol meg- ismert és megszólított ; még ekkor is örömmel emlékezett meg az én »jóságomról«. íme plébánosom, meg én is ugyanarra a célra töreked- tünk, ő közvetlenül, én közvetve, benső meggyőződés révén törekedtem a célt elérni. Másutt (Sz. M.), szintén segédlelkipásztorkodásom idejé- ben, két deák tartózkodott a plébánián, mindkettő rokona a plébánosnak Jó fiú költ mind a kettő, de biz’ az Ür házában nem igen becsülték meg magukat ; az Űrfelmutatás például hekuba volt nekik, ők azért megmaradtak kényelmes ülő- helyzetükben. Plébánosom áldottlelkű és szentéletű pap lévén, képzel- hetik, mennyire bosszantotta őt a két fiú hideg viselkedése a templomban. Sokszor rájuk pirongatott, meg is szidta őket viselkedésükért, de bizony nem volt nagy foganatja a »jó bácsi« intő, figyelmeztető szavának. Egyszer magamhoz hívtam a két fiút. »Öcséim — mon- dám — egy mélységes rejtélyen töröm fejemet, de sehogy- sem tudok a megoldására jutni : okos fejük van mindkettő- jüknek, talán segítségemre lehetnek tudásukkal.« Csodálkozva néztek rám az ifjú urak. »Nos — folytattam — a rejtély az, hogyan van, hogy a király előtt mindenki, még a legnagyobb urak is, remegve állanak, noha csak egy nyomorult halandó előtt állanak volta- képen, holott a királyok királya, a halhatatlan legfőbb fejede- lem előtt, még egyszerű deák-emberek is néha oly könnyelmű viseletét tanúsítanak.« És ezután beszéltem nekik sokat a legf. Oltáriszentségről, az Űr jelenlétéről a tabernakulumban, aki a közeljövőben örökidőkre érvényes ítéletet fog fölöttünk mondani és akitől örök boldogságunk vagy boldogtalanságunk /
