Hittudományi Folyóirat 18. (1907)
A kalocsai főgimnázium bölcseleti köre - Tower Vilmos: Reformeszmék a kisszemináriumi papnevelést illetőleg
VEGYESEK. 209 csak az nem, hogy tudatában vannak ama hely szentségé- nek, ahol időznek ; hogy tudatában vannak annak, hogy a mindentlátó Isten jelen van a tabernakulumban és végre, hogy tudatában vannak annak a súlyos botránynak, melyet kellett, hogy viselkedésükkel okozzanak a szegény népben. Magam is megbotránkoztam ezeken a növendékeken ; hát még az az ájtatos hallgató nép, mely még jóformán körültekinteni sem mer az Isten házában, mit gondolhat ily pap-jelöltek láttára ? De nemcsak a népben tesznek ilyformán lelki kárt, hanem egymást is megmételyezik, a vallásos meggyőződés külső jeleit ily hanyagul és rendetlenül végző ifjak. Aki ért a lélektanhoz, aki megtudja érteni, mennyire menekszik a modern szellem attól a súlyosnak tartott veszélytől, hogy őt »bigottnak« tartsák és azért mily könnyen, majdnem készséggel követi a rossz példát ; aki tudja, aki át tudja érteni, mily óriási a hatása egy nagy közösség külső viselkedése az egyéni lelkületre, aki le tud ereszkedni képzeletében a hívő nép gondolkozásmódjába, mely egy nagy szellemi magaslaton, az erények illatot tér- jesztő virágaitól elválaszthatatlanul környezve képzeli el a papot, még a kispap személyében is, az egy percig sem fog habozni velem együtt kárhoztatni az oly szemináriumi nevelést, mely csak ily gyümölcsöket teremt. . Tudakozódtam e növendékek spirituálisa után. Áldott lelkű, szent életű, angyaljóságú úrnak mondották. Nem állhattam meg, hogy magam is személyesen meg ne ismer- kedjem vele és elő ne hozzam neki említett tapasztalataimat. De Interius spiritualis úr — nevezzük őt így —- készen volt a válasszal. Beszélt a képmutatásról és álszenteske- désről. Az egyházi életnek valóságos rákfenéje — mondotta — az a szemforgató álpáthosz, az a sunyi alázatosság, az az alamuszi képmutatás, melybe sok szemináriumi spirituális szinte belekergeti növendékeit. Az a spiritualis, — folytatta — ki csak a külsőségeken nyargalna, farizeusokat nevelne az egyház számára, kik a külsőségekben keresnék a Vallásosság lényegét, és 11a külső14 Hittudományi Folyóirat. 1907.