Hittudományi Folyóirat 17. (1906)

Nitsch Árpád János: A Megváltó az Ószövetségben és megjelenésében

66 KITSCH ÁRPÁD JÁNOS.

szólva a költői alak, bár maga a költői anyag, értem a tisztán költői anyagot, helyet itt nem talál. Nincs is arra szükség, mert »Isten szava« a legapróbb mozzanataiban is olyan, hogy »minden teremtett lény együttvéve nem képes ilyenre«. Másrészről ki csodálná, hogy a szent írót olyan jelenet, minő Luk. 19, 29—45., elragadja és nem képes száraz történetet írni, de a történetíró mellett az apostol is megszólal benne. Az ember hosszan képes gyönyörködni oly helyen' Luk. 19, 40. : «Mondom nektek, hogyha ezek hallgatnak, a kövek fognak kiáltani«. És ismét 4L : ». . . amint közeledett, látván a várost, síra azon ...» Önkény telenűl nyílik meg ajkunk és az örvendező tanítványok seregével, a pálmaágakat hor- dozó zsidógyermekekkel kiáltjuk : Hozsanna !

ö igen ! »Das schöne darf das Hohe schmücken !«

Ha korunk szellemétől eltekintünk, s a most divatos hitközöny, materialismus, realismus helyett a hit fénye által megvilágított eszményi időszak uralkodnék, melyben nem az érdek, nem a bűn a szerepvivő, hanem az erény ; mely a kinyilatkoztatás és isteni tekintély szilárd alapján nyugszik ; 11a mondom ily korszakban élnénk, más szemmel néznők az emberi nem történetét, más szempontból vizsgálnák magát az embert, s annak gyarlóságait látva, önkény telenűl egyhangúlag arra az eredményre jutnánk, hogy a megváltás oly conditio sine qua non, mely az emberi élet föltételének rúgója, alapja. Ez csak eszmény, ily kor — sajnos — csak a nemes után törő szív eszménye. Érdekharc korunk főjellem- vonása, melyben Isten szent neve is csak cégér, mely csábít, vagy elrettent, vonz vagy taszít, de inkább taszít, mint vonz. Csak a zsidóságot veszem, — mily jellemző »én«־je ez a kornak. Az egykor hatalmas, Isten által választott nép, mely vallásában látta az egyetlen eszközt, miáltal élhet, melyben boldogulhat, — ime ! mi most e nép ? Saját hitének árulója, önmagának csalója, a hitnek egy szégyenfoltja. És nem tér meg, Ämosz szavait: »keress engem, Istenedet, s élni fogsz«, figyelembe nem veszi, sőt lassan elveszti a jogot, hogy magát zsidónak nevezze, mert hiszen már a körül- metélést is elhagyja, ugyan miben jobb a pogánynál ? Sőt