Hittudományi Folyóirat 17. (1906)
Kurcsy Vendel: A kereszténység kovásza az emberiség történetében
meke kitétessék.1 Ugyanígy van a klasszikus Görögország- ban is. Hogy Spártában az újszülött gyermekekre a ható- sági vizsgálat után mi várt, ismeretes. Leghíresebb férfiak, mint Plátó és Aris'toteles is ajánlják a magzatelhajtást, közönyös dolognak tartják a gyermekkitételt, sőt amaz már a malthusianismust tanítja.1 2 Tertullian szerint a kitétel sokszor azon reményben történt, hogy valaki majd felveszi a gyermeket. Athénban voltak is asszonyok, akik felszedték s a fiút megcsonkítva koldulásra, a leányt meg, sőt sz. Jusztin szerint sokszor a fiút is, bűnös célokra felnevelték s ezt mint keresetmódot űzték. Rómában a leányra hasonló sors várt, míg a fiú, ha testalkata megengedte, leginkább a gladiátori játékokra képeztetett elő, vagy pedig mint rabszolga adatott el. Miért is megtörtént, hogy a gyermek mint rabszolga vagy pedig kéjhölgy került vissza a szülői házhoz. Innen érthető, hogy a keresztény írók a kitett gyér- mekre nézve a legnagyobb szerencsének tartják, ha az tönkre megy, mielőtt valaki felszedné. Ezen társadalmi bűnnek meggátlására hasztalan alkotja meg Augustus kecsegtető törvényeit ; a három-gyermek- jognál előnyösebbnek tartják az egy- vagy két-gyermek- szisztémát, sőt akárhányan egyet is sokallanak s inkább gyermek nélkül maradnak, mintsem csak egyet is felnevel- nének. A gyermekek száma úgyszólván meg volt szabva ; öt gyermek már a ritkaságok közé tartozott, Germanicus pedig hat gyermekével már rendkívüli példa volt, amiről az egész széles birodalomban beszéltek. A kevés életben elhagyott gyermek is hogyan nő fel ! Spártában s a perzsáknál az állam ragadja a nevelést magá- hoz s mással alig törődve, csak a testi erő és katonai ügyesség fejlesztésére gondolnak. Görögország egyéb részeiben pedig s a puni háborúk után Rómában is rabszolgák helyettesítik a szülőket, akik restéinek gyermekeik nevelésével foglalkozni. A Corneliák kihalnak, a gyermek paedagógusnak adatik 1 Döllinger i. m. 716. 2 Weiss Ap. I. 433. A KERESZTÉNYSÉG KOVÁSZA AZ EMBERISÉG TÖRTÉNETÉBEN. 635 41*
