Hittudományi Folyóirat 17. (1906)

Végh Kálmán Mátyás: A Genezis kultúrája és az ember kultúrájának láncolatos összefüggése

574

VÉGII KÁLMÁN MÁTYÁS.

és a szomszédos őstelepeken felfedeztek, bőséges adatot nyújt igazán nagyszabású jelleméről és eszéről. Ő egyesítette jogara alá 2098/7-ben Mezsopotámia eddigi, városokból álló király- ságait ; diadalmas hadjáratot vezetett minden irányban; Szumér (Kaldea) és Akkad (Babilon) királya büszke címmel pompáz. Templomokat, palotákat, Asszíriában nyári lakot építtet. Hatalmas csatornákat ásat, óriási védgátakat emel a Tigris árjának tova hárítására. Törvénykönyvet ír népének. Szóval méltán sorakozik Egiptom leghatalmasabb fáraóinak díszes nevei közé az övé, melyet egyébiránt Chamurabbinak is írnak, a biblikusok pedig előszeretettel azonosítanak Amrafel- lel, Szennár királyával, akit Genesis (14, 1) említ. Azonban tévesen, mert Amrafel, mint ellenfelei (14, 2) mutatják, egy- szerű városkirály volt; olyan, aminőt Hammurabi igen sokat egyesített trónja körül.

Ha felvetnők azt a kérdést, vájjon Hammurabbi a kő-, bronz- vagy vaskor alakja volt-e, szinte az ember ajakára tolakodik a hirtelen válasz, hogy a bronzkoré. Megerősíteni látszik ezt azon itt-ott félve kockáztatott vélemény, hogy a vassal Elő-Azsia népei csak a Kr. előtti 16-ik században ismerkedtek meg. Az is tény, hogy mai értelemben vett vasat, legalább a kezem között levő elég új, sőt legújabb források II. Sargon palotájában említenek, itt azonban oly nagy meny- nyiségben és tökéletesen feldolgozott alakban, hogy a palota ásatása alkalmával az arab munkások azonnal üzembe vették a Kr. e. 6—700 évvel készült csákányokat, ásókat, baltákat. A vasnak azonban előbb is vannak nyomai már a Szentírás alapján is. Az özönvíz előtti Tubalkaint mellőzve, ki réz és vas műveket kovácsolt, már csak eddigi deductiónkból is következik, hogy a vas ismerete átjött az özönvíz utánra is és Elő-Azsia népei jól ismerték. Hogy a leletek ellene mon- danak ennek, még nincs ok feladni véleményünket, mert a vas minden érc között legkönnyebben oxidálódik, tehát el is enyészhet legkönnyebben. Saját kutatásaim is meggyőztek felőle, hogy míg árpádkori lelhelyeken a vasdarabokat a rozsdaréteg annyira összemarta, hogy a közönséges faszén ellenállásával sem szegült ellene a ketté törésnek, addig a