Hittudományi Folyóirat 17. (1906)

Tower Vilmos: Reformeszmék a kisszemináriumi papnevelést illetőleg

390

VEGYESEK.

Ez, mint láttuk, nem bűn, ezt nem tiltja, nem is tilt- hatja senki, semmi. Ez erény és szent hév sugallta terv, szent ötlet, üdvös reform.

Az ifjú, olvasva a jámbor, épületes könyvet, mintegy magamagától ösztönöztetve, maga az olvasás által ez ősz- tönzésben folyton erősödve, kedvvel, szinte szenvedéllyel fogja megragadni az alkalmat lelke tökéletesbítésére ; öröm- mel fog indulni a szentmisére és szinte szent elégületlenség és méltatlankodás szállj a meg, ha már el kell hagyni a ká- polna termét.

íme, egy csapással két legyet foghatunk, ime, egy reformmal két nemes célt érhetünk el, egyik nemesebb, üdvösebb, fontosabb és szentebb, mint a másik.

És kerül ez valami fáradtságba, kerül ez időbe, kerül ez pénzbe ? Dehogy is, csak egy icike-picike, aprócska — akarásba.

B) Az imáról.

Az imát illetőleg csakis egy újítást óhajtanék a kisebb papnevelő-intézetekben : a közös imákat ne mondassuk latinul, hanem magyarul.

Talán furcsának hangzik e kívánság, sokan meg is fognak esetleg ütközni emez alapjában helytelennek látszó óhajtásomon.

De lássuk csak megokolását! Jelzett óhajunk min- denekelőtt megegyezik — jobban, mint ellenkezője — a kis- szemináriumi vallásos nevelés kifejtett főelvével, hogy t. i. : ez intézetekben közvetlenül, immediate ne jó papokat, hanem elsősorban jó magyar katholikusokat neveljünk, úgy hogy 11a idővel esetleg el is hagynák a papi pályát, vallásos érzületükön meglássék a kisszemináriumi vallásos nevelés áldásos működésének üdvös eredménye.

De hozzunk fel nyomosabb okot is óhajunk támoga- fására :

Ami a nagyobb papnevelő-intézeteket illeti, már kéz- dettől fogva ellensége voltam a közös imáknak. Már szemi-