Hittudományi Folyóirat 17. (1906)

Dr. Töttössy Miklós: Sz. János evangéliumának jellege

336

TÖTTÖSSY MIKLÓS.

beszédeiben. A synoptikusoknak parabolikus, terjedelme- sen áradozó előadású, a galileai köznéphez mért beszédmód- dal szemben Jézus itt egyszerűen bár, de tömören beszél. A csodákat kisérő egy-két szava a meggyógyítotthoz, vagy a környezethez, — a párbeszédes modor azonban fényes tanúságot tesz róla, hogy itt is ugyanaz a Jézus beszél, aki a synoptikusoknál.1 Ugyanolyan alkalommal és hasonló viszonyok között tehát a hasonlóság nemde világos ! Van persze eltérés is.

Elvont, mély gondolatok, szaggatottság, nagy erő jel- lemzik Jézusnak az írástudásokhoz intézett szavait.1 2 A hitet- len, ravasz farizeusok nem a szelíd, atyáskodó, hanem szigorú, intő, sőt dorgáló Jézust érdemelték meg.3 Vaksá- gukat korholja és hirdeti ugyan az általános egyetemes kereszténységet,4 a zsidó népről és eddigi feladatáról azon- ban úgy tanít, mint a synoptikusoknál.5 Nincs hát köztük ellenmondás. János e beszédek megörökítésével világító fák- lyát nyújtott kora hamis tanítóinak, kik Jézus személyét illetőleg a tudatlanság és tévedések éjszakájában bolyongtak. Így vág össze lehető legfrappánsabban János evangéliumá- nak kettős célja. Nem csupán anyagilag nyújt újat Jézus életének még meg nem írt mozzanatainak a megörökítésével, hanem kiszélesíti, kidomborítja Jézus egyéniségének épen korában megtámadott és összeférhetetlennek látszó isten- emberi vonásait, működésének célját és feladatát. János Jézusa, János Jézusának a története azonban egy a synoptikusokéval. Jézus nyilvános életében egészen más területen, más-más időben, de egymást épen kiegészítve adják az események történetét. A szenvedés történetétől fogva már egyazon mederbe szorul az események árja, de a

1 így P. Patiff ole is : Six lecous sur les évangiles. 128—129. old.

2 Hob ? lásd Knáb. 47.

3 Lásd Pölzl: XXIV.

4 Különben természetesen a synoptikusoknál is megteszi. Máté 8, 11—12. : »Sokan jönnek nyugatról és keletről . . .«

5 A zsidók azt imádják, amit tudnak 4, 22. és Ábrahám fiai 8, 37. Különben lásd Knab. i. m. 42—43.