Hittudományi Folyóirat 17. (1906)
Dr. Töttössy Miklós: Sz. János evangéliumának jellege
330 TÖTTÖSSY MIKLÓS. szabadon«. (18, 40.) Majd : »Feszítsd meg, vidd-vidd, feszítsd meg.« őt (19, 6.). A római igát szívok mélyéből gyűlölő és az iga ellen eddig is, ezután is el Jeruzsálem pusztulásáig agyarkodó farizeusok ez alkalommal még a császárral is előhozakodnak, csakhogy Jézust elveszthessék : »Ha szabadon bocsátód, nem vagy a császár barátja.« (12.) »Nincs kirá- lyunk, hanem csak császárunk« (15.) ; most íme, ezzel is tüntetnek ! . . . És a gyenge Pilátus átadta őt nekik, hogy megfeszítsék. (26.) Ha tudta volna, mily világtörténeti jelentőségű ténynél játszik szerepet ! . . . .ג A zsidók persze most már hamar végeztek a gálád módon hatalmukba került Jézussal. Válogatott, Jánosnál nem részle- tezett, a synoptikusokból már teljesen ismert kínokkal gyötör- ték. János e kínok részletezése helyett egy örökemlékű jele- netet említ meg : A haldokló Jézus gondoskodik elhagyott édesanyjáról. Hogy is hagyhatta volna el e jelenet leírását, mikor ő maga az a tanítvány, »kit szeret vala Jézus,« aki- nek pártfogásába ajánlotta elhagyott anyját ... 1 2 És azon órától fogva magához vévé őt az a tanítvány (27.) és gondját viselte.3 Most pedig, hogy mindent elintézett, hogy elvégezte művét, nagy hangon mondá : Consummatum est — Beteljesedett, és lehajtván fejét, kiadá lelkét. (28—30. v.) Azt a vádat emelték János ellen, hogy el akarja tagadni a synoptikusok szenvedő Krisztusát. Igaz-e ez ? Korántsem ; hiszen még gyötrő szomjúságáról is megemlé- kezik. (28, 29.) Hanem igenis kidomborítja a szenvedő ember Jézusban az Istent, kinek akarata ellenére hajaszála sem görbült volna meg, ha az egész zsinagóga esküdött is rá halált! Jellemző még az utolsó hét történetének e leírására, hogy nappali fényt vet az elfogott Jézus elleneinek ármá- nyos eljárására, — ismételt erőlködésére a római bíró itéle1 Lásd e tény méltatását Knab. i. m. 532. 2 19, 25—26. 3 Knab. i. m. 516. A szavakon el-elgondolkodó kegyeletes szív itt Jánosban az emberiséget látja és ezzel is szereti a különben is természetes fiúi viszonyunkat bizonyítani Máriához, mindnyájunk anyjához. Mily joggal, lásd Knab. i. m. 546—547. és Bougaud i. m. 506.
