Hittudományi Folyóirat 17. (1906)

Dr. Töttössy Miklós: Sz. János evangéliumának jellege

322

TÖTTÖSSY MIKLÓS.

János alkalmat vesz magának, hogy már most bevilágítson Judás fekete leikébe, mely kapzsiságában el fogja a Mestert árulni.1 A Jeruzsálemben összecsődült sok zsidó kiváncsis- kodása Jézus meg a feltámasztott Lázár után, arra a dőre gondolatra vitte a főpapságot, hogy Lázárt is meg- ölik (9—10. v.), mert »sokan hívének is Őbenne« (11.), sőt a másnap — virágvasárnap — Jeruzsálem felé haladó Jézust pálmaágakkal és nagy üdvrivalgással fogadják : »Hozsanna ! áldott, ki az Ür nevében jő, Izrael királya !« (13.) A farizeusok persze kétségbe vannak esve ! Ahárhogy is fondorkodnak, mind hiába ! »Látjátok, hogy semmire sem mehetünk, íme, az egész világ utána megy !« (19.) Nemcsak zsidók, hanem pogányok 2 is kívánják őt látni! »És nem csupán látják, hanem tanítását is hallják. Még pedig azt, hegy nincs messzi az idő, itt van már, amikor felmagasztaltatik az ember Fia. (23.) A pogányok vágyakozása alkalom rá, hogy közel megváltó munkájáról beszéljen, mely azoknak is megnyitja az üdvös- ség kapuit.3 Jézus kívánságára csodálatos hang is jött az égből, a farizeusokat azonban sem ez, sem Jézus fenyegető szavai, hogy jaj a gonoszoknak (31.), nem térítették észre ! Ez utolsó figyelmeztetések sem használtak nekik ! Nem fogadták el őket! Hanem, mint Jézus is megmondja nekik,4 a sötétségben járnak s épen azért nem is tudják merre men- nek !

Ez a virágvasárnapja után való hétfőn történt.

Mielőtt a szenvedés történetével foglalkoznék János, néhány vonással ecseteli a helyzet képét. Izaiásra hivat- kozva hangoztatja az írástudók konok vakságát (38.) és megemlíti a Jézusban hívők gyengeségét és félelmét, majd meg összefoglalja néhány szóban Jézus tanítását, annak magvát, azt, amit különösen hangoztatott, amiért a főpap- ság halálra is Ítélte. Azok az alaptanok ezek, melyeken az egész kereszténység nyugszik : Aki Jézusban hisz, a kiil1 4—6. v.

2 Pölzl i. m. 320., a 20. vershez.

3 Knabenbauer i. m. 382—383.

4 35. versben.