Hittudományi Folyóirat 17. (1906)

Dr. Hám Antal: Malakiás próféta könyve

MALAKIÁS PRÓFÉTA KÖNYVE.

27

(Rosenm., Ew., Reinke, Knab.) a szír nyomán a chépez szót Istenre vonatkoztatják : oly földnek lesztek lakói, mely Istennek kedves (V. ö. íz. 62, 4.), s melyet Isten emiatt minden áldással elhalmoz. Az előbbi magyarázat jobb, mert a követ- kező résszel szorosabban függ össze.

4. A zsidók vádolják Istent a gonoszoknak jó sorsa miatt (3, 13—'1, 3.).

Ez a rész oly szorosan kapcsolódik a megelőzőhöz, hogy méltán tekinthetjük az imént felhozott fontos érvekkel szembeállított ellenvetésnek.

A prófétának szavaira : »Vigyétek be csak az egész tize- det a tárba ... és próbáljatok meg ezáltal engem.« (3, 10.), azt hozzák fel a zsidók, hogy »az Istent kisértők (próbálók) megszabadulnak« (3, 15.), mi szükség tehát más próbára ? Ha az istelenek próbájánál az Ür nem mutatta magát az ítélet Istenének, mit lehet várni újabb próbától ? Továbbá az Ür nevében megígérte nekik a próféta, hogy ha a törvényt megtartják, annyi áldás száll rájuk, hogy boldogoknak fogják őket mondani a nemzetek (3, 12.). Mire ellenvetik : »Mi haszna, hogy megtartottuk az ő parancsait« (3, 14.), azért még sem ők magasztalnak minket, hanem mi őket, mert látjuk, hogy nekik jól megy dolguk, mi pedig sínylő- dünk. Az tehát, amit a próféta a következőkben felhoz, szintén a zúgolódóktól ered,1 akik tagadva hanyagságukat az istentisztelet körül, kihívólag viselkednek Istennel szemben, szemérmetlenül azt állítván, hogy ők mindent megtettek Isten tisztelete érdekében, noha az igaz megtérésre vagy nem gon- doltak, vagy ha a próféta beszédére valamit javultak is, ez a javulás csak külső máz volt minden lelki tartalom nélkül (v. ö. Reinke, Knab.) Természetes, hogy e színlelés büntetése nem maradt el. Mivel tehát látták, hogy helyzetük nem javult, újra visszatérnek előbbi kifakadásaikhoz s igazságtalansággal vádolják az Istent.

1 Téved Schegg (in h. 1.), mikor azt állítja, hogy itt a jók be- szélnek ; az istenfélők beszédét alább világosan kiemeli a próféta.