Hittudományi Folyóirat 17. (1906)
Tower Vilmos: Reformeszmék a kisszemináriumi papnevelést illetőleg
196 VEGYESEK. Akkor azt sem fogjuk tapasztalni, hogy mire nővén- dékeink a nagyszemináriumba kerülnek, nemhogy tökéletes- bednének, rendeltetésüknek megfelelőleg, hanem az idő haladtával akárhánynál mindnagyobb visszaesést kell észlel- nünk a lelki életben, mert hiányozván náluk az átmenet a világi élet és a papi tökéletességek között, hiányozván az alapvető katholikus lelkűiét a speciális papi erények kép- zéséhez, könnyen megeshetik velük, hogy a papi renddel járó kötelességek és áldozatok hallatára fölébred bennök méltatlanságuk tudata és a jövendő kötelességek lelki- ismeretes teljesítésére érzett képtelenségük gondolatától meg- rendül lelkűk, szívüket félelem és idegenkedés szállja meg, ahelyett, hogy hivatásukat érlelhetnék, egyensúlyukat vesztett lelkűkben az egyre növekvő sötétedést, zavart és nyugtalan- ságot a gonosz lélek és a megvesztegetett természet csalfa sugallatai csak élesztik, végre önmaguk iránt is elvesztik bizalmukat, reményüket, a lelki hajótöröttek e végső mentő- horgonyát és e szomorú lelki állapotnak a vége legtöbbször vagy az aggályos és tépelődő töprenkedés — mely a lelket a természetfölötti élet legkárhozatosabb útvesztőjébe, a kétségbeesésbe is kergetheti — vagy pedig a lelki életet, lassan bár, de biztosan sorvasztó lelki közömbösség ! De száz szónak is egy a vége : Először jó katholikusokat neveljen a kisszeminárium, azután könnyen nevelhet jó papokat a nagy szeminárium ! Ez legyen a kisszemináriumi vallásos nevelés főelve, melynek megvalósítására irányuló eszközök és módok föl- tárása lesz fejtegetéseim további célja ! Lakompak. Tower Vilmos. (Folytatása következik.)
