Hittudományi Folyóirat 17. (1906)

Nitsch Árpád János: A Megváltó az Ószövetségben és megjelenésében

A MEGVÁLTÓ AZ ÓSZÖVETSÉGBEN ÉS MEGJELENÉSÉBEN. 105

hír, rét és mező, hegy és völgy, mind a mesebeli királyfi dicsőségét zengi. Delibb ő, mint bárki más, bátrabb minden- kinél, egyedül méltó a királylány kegyeire. Mert ő is hallott a lányról, harcosai a harc után róla daloltak, és róla álmo- dozott, míg csendes pihenőjét tartotta világra szóló hős- tettéi után.

Aztán elindult a királyfiú, hogy egymásra találjanak. Elindult, ó de hogyan ! Királyi díszét koldusruha alá rejté, durva darócot öltött, aranyos koronáját levette büszke fejéről, és meghajtá azt, díszt nem tett rá. Bársonyos cipőit facipővel cserélte el, — csak egyet, egyetlenegyet hagyott meg érintetlenül : királyi, nemes jó szívét. És így ment, szívével akart hódítani, azzal győzni, meggyőzni a szépséges tündérkisasszonyt.

Kár volt. Mert a szép tündér szépséges volt, nagyon szép, de szíve hideg volt, nagyon hideg. Lám, mint szikráznak szép szemei, amint a darócruhás magát királyfinak mondja, annak, kiről a világ beszél, s ki őt, a szépségest, meg akarja nyerni. Lám, hullámzik keble az indulattól, de ellenséges, gyűlöletes annak szikrája ; gőgös szóval visszautasítja a vakmerő tolakodót, dobban kicsi lábával, és a szerelmes beszélő elnémul, szívét fájdalom hasogatja, míg ennyi kevély- séget, ennyi szívtelenséget lát a szép külső alatt. S még remél, újra beszél, minden szava nemes lelkének egy gyöngye, egy szebb hazáról, örök boldogságról . . . Vége a leány türel- mének, szíve-lelke bosszút liheg, poroszlóknak int és — halálos sebbel terül el a nemes királyfiú a kevély leány lába előtt. Meghal ő, kiadja utolsó leheletét, ez a sóhajtás is neki szól, aki megölte, aki kegyetlen ... És szaggatott véres ruhája alól előtűnik a rejtegetett királyi mez, a tündér- kisasszonynak lába elé gurul a királyi korona ... a lány megismeri ifját, szíve elszorul, ő az, kiről álmodott, kit várt, kiről madár dalolt s kiről ének szólt, kit szeretett, — ráborul, hideg már a test, üvegesednek a szép szemek, elszállt a nagy lélek, látja ezt, az ő szemei is megtörtén bámulnak a tetemre, szívéhez kap, hang nélkül lerogy meggyilkolt if ja mellé . . . utána halt.